
Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel
Az agrárminiszter szerint Kijev esetleges EU-s csatlakozása veszélyeztetné az európai termelők megélhetését. Nagy arról is beszélt, hogy a kormány milyen támogatásokkal segíti a vidéket és a gazdálkodókat az új évben.
Stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból is rendkívül fontos az élelmiszer-biztonságunk megvédése és a magyar gazdák támogatása. A kormány és a gazdák szövetsége egy olyan szilárd és biztos alapot teremt, amire bátran építhetünk a 2024-es évben is
- jelentette ki a miniszter a közösségi oldalán megosztott videójában. Helyzetértékelésében úgy fogalmazott, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is sikerült a termelők finanszírozási hátterét biztosítani, és az új agrárpályázatok megindításával tovább tud erősödni gazdaságaink versenyképessége.
Ez szükséges a hazai élelmiszer-ellátás stabilitásának megerősítéséhez, ami nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. Az orosz-ukrán háború következtében egyik napról a másikra megváltozott agrárpiaci folyamatok pedig arra késztetnek bennünket, hogy minden lehetséges európai uniós fórumon lépjünk fel a magyar gazdák érdekeinek védelmében
- tette hozzá.
Nagy István szerint Brüsszel Ukrajna uniós felvételéről szőtt terve rosszul előkészített és sok kárt okozhat a magyar gazdáknak.
Ukrajna esetleges csatlakozása veszélyeztetné az európai termelők megélhetését, ugyanis az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb jogszabályi környezetben termelnek.
- fejtette ki részletesebben álláspontját a miniszter, aki ezután ismertette a tavalyi agrártámogatások számait.
"Soha annyi agrártámogatást nem igényeltek sikeresen a magyar gazdák, mint 2023-ban. Összesen 1300 milliárd forintot fizettek ki nekik. Ez óriási segítséget jelent a vidék számára" - húzta alá Nagy István, akinek szavaiból kiderült, hogy jövőre sem marad támogatás nélkül a magyar vidék, és annak gerincét adó agrárium és élelmiszer-előállítás. 2027-ig újabb óriási összeg, 2900 milliárd forintnyi forrás áll a rendelkezésükre. Ez úgy jön ki, hogy a 600 milliós uniós támogatást a magyar kormány további 2300 milliárd forinttal egészíti ki.
Forrás: Origo / A borítókép illusztráció: MTI/Balázs Attila

Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel

Rekord jöhet a határon túli szavazatoknál - már közel 300 ezer levélszavazat érkezett

Alekosz részegen, az utcán akar lövöldözni, ha a Tisza Párt nyeri a választást

Döbbenetes leleplező dokumentum: Brüsszel jóváhagyásával készítenek elő erőszakos támadássorozatot a tiszások

Szentkirályi Alexandra: történelmi jelentőségű a mai nap

Elemző: a magas részvétel a Fidesznek kedvezőbb

Elemző: Megindult a jobboldal - A magas részvétel a Fidesznek kedvez

Dömötör: beadványaink alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést

Orbán Balázs: A magas részvétel mindig a kormánypártnak kedvezett

Elemző: 8 milliónál is több választó adhatja le a voksát - A magas részvétel mindig a Fideszt erősítette

Kilenc óráig a polgárok 16.89 százaléka szavazott

Már kora reggel választási törvényt sértett a Tisza