
Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl
Hét embert tartóztatott le a jakartai rendőrség terrorfenyegetés miatt Ferenc pápa 12 napos délkelet-ázsiai körútjának első állomásán – számolt be pénteken a jakartai rendőrség közleménye alapján a The Jakarta Post.
A gyanúsítottakat az ország elit terrorellenes egysége, a Densus 88 tartóztatta le az indonéz főváros körüli településeken, valamint Nyugat-Szumátra és Bangka-Belitung tartományokban – nyilatkozta Aswin Siregar, az alakulat szóvivője.
Helyi értesülések szerint a hét férfi olyan bejegyzéseket és fotókat tettek közzé az interneten, amelyek szerint bombatámadást hajtottak volna végre a pápa jakartai nyilvános találkozói ellen. „Fennállt annak a veszélye is, hogy felgyújtják a helyszíneket” – tette hozzá a szóvivő.
A személyek vallását a hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de Indonézia régóta küzd iszlamista fegyveresek fenyegetéseivel.
Bali szigetén 2002-ben összesen 202 ember vesztette életét egy merényletsorozatban,melynek során egy népszerű éjszakai bárban robbantottak két pokolgépet, majd még egyet az Egyesült Államok konzuli irodája előtt, ezutóbbiban viszont senki nem sérült meg. Habár már több mint két évtizede történt, még ma is az ország történelmének legsúlyosabb merényleteként emlegetik.
Ferenc pápa még kedden érkezett meg Indonéziába a mindeddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútjára, ahol a különböző vallások békés egymás mellett élésére, és a klímaválság elleni fellépésre kívánja felhívni a figyelmet. Csütörtökön pedig a katolikus egyházfő együtt állt a hit nevében elkövetett erőszak ellen és a bolygó védelméért az Isziklal mecset nagyimámjával is.
Címlapfotó: X

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket