Most bárki lecsaphat Sylvester Stallone filmes ereklyéire

Sylvester Stallone hollywoodi karrierjének mintegy 500 filmes ereklyéjét árverezik el egy decemberi aukción, a szervezők mintegy 1,5 millió dolláros (444 millió forintos) bevételre számítanak.

A Julien's Auctions aukciósház kedden Londonban mutatta be az árverés kiemelt tárgyait, melyeket december 5-én lehet megvásárolni Beverly Hillsben.

A színész személyes gyűjteményéből lehet licitálni jelmezekre, kellékekre, forgatókönyvekre, jegyzetfüzetekre és egyéb emlékekre, melyek olyan nagysikerű filmekből származnak, mint a Rocky- és a Rambo-sorozatok, a Függő játszma, A feláldozhatók és A pusztító.

A kiemelt tárgyak között van a Rocky III.-ban használt boxkesztyű (becsült értéke 10-20 ezer dollár, vagyis 2,9-5,9 millió forint), valamint az első négy Rocky-filmről szóló, kézzel írott jegyzetfüzetek, amelyeknek ára 40-60 ezer dollárra (11,8-17,7 millió forintra) tehető.

Fotó: Instagram/Sly Stallone

A Rambo-rajongók az első három filmben használt késkészletre is licitálhatnak. Ezek árát egyenként 10-20 ezer dollárra becsülik. A megvásárolható ereklyék között van a Rambo II-ben Stallone által viselt fejpánt, melynek értékét előzetesen 8-10 ezer dollárra becsüli a Julien's Auctions.

Licitálni lehet majd a Stallone által a Rockyban viselt fogvédőre, a Gianni Versace által a Dredd bíró című filmhez tervezett jelmezre, és egy, a Függő játszmához kötődő szoborra, mely Stallone alkarját formázza.

Az 1946-ban született Stallone 1976-ban vált világhírűvé az Oscar-díjas Rockyval és hamarosan ő lett az egyik legnagyobb hollywoodi akciósztár.

Martin Nolan, a Julien's Auctions ügyvezető igazgatója elmondta, a 75 éves színész épp költözik, eladja házát és ez a megfelelő alkalom arra, hogy szelektáljon. Hozzátette: nagy érdeklődésre számítanak, mivel nagy az igény az ilyen ereklyék iránt, főleg, ha azok közvetlenül az illető hírességtől származnak.

MTI

2021. szeptember 14. 16:55
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family