Métereket zuhant négy gyerek egy kalandpályán, mentőhelikopter érkezett a helyszínre

A 7-11 év közötti gyerekek alatt leszakadt az átcsúszópálya kötele.

Négy gyerek megsérült kedden egy dél-erdélyi vidámparkban, miután elszakadt egy tiroli csúszópálya drótkötele - közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján az MTI. 

Az eset Hunyad megyében, Hátszeg közelében történt, Malomvíz (Rau de Mori) község Dinosaur World Transylvania nevű vidámparkjában. Az ISU közlése szerint a 7 és 11 év közötti gyermekek - két fiú és két lány - 2-2 és fél méter magasból zuhantak le, miután elszakadt az átcsúszópálya (zipline) egyik drótkötele.

Egy 7 éves fiút mentőhelikopterrel szállítottak a vajdahunyadi kórházba, a másik társát mentőautóval vitték ugyanoda, míg két gyereket a dévai sürgősségi kórházba vittek - közölte az ISU.

A Hunyad megyei mentőszolgálat közlése szerint a zuhanás után a gyerekek eszméletüknél voltak, de többszörösen megsérültek.

A dél-erdélyi Hátszegi-medencében számos dinoszauruszleletet tártak fel, a térségben több vidámpark is van, mely az őslények egykori jelenlétére épít.

A hátszegi rendőrség közölte: gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított bűnvádi eljárást az ügyben.

Címlapfotó: Facebook/HD365 TV

2024. július 09. 16:24
Internetes kihívás miatt került veszélybe öt gyerek, azonnal kórházba szállították őket
Súlyos következményei lehetnek a balesetnek.
Ne bújjon a mentelmi jog mögé, ne bújjon el az emberek mögé, vállalja a felelősséget Magyar Péter!
Brüsszel egyelőre hallgat Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.
KIM: Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátás...
Őrizetbe vették Magyar Péter erőszakra buzdító akciócsoportjának vezetőjét
Házkutatást is tartottak nála.
Magyar Péter a közmédia előtt rendez tüntetést, de bejelentkezése során az ATV-s műsorvezetőbe sikerült beleszállnia
Még mindig keresi az ember az összefüggést.
Orbán Viktor: az európai baloldal és a brüsszeli bürokraták ma együtt büntetik Magyarországot
Az európai baloldal és a brüsszeli bürokraták ma együtt büntetik Magyarországot, mert nem engedjük be a migránsokat,...
Négy embert és két kocsit gázolt a vonatvezető Péter, elmesélte a szörnyűségeket
Pontosan emlékszik az arcukra, a tekintetükre és semmihez sem hasonlítható fülsiketítő zajra, csikorgásra, majd a be...
Orbán Viktor: Magyarország 14 éve sikeresen harcol a nemzetközi baloldal ellen
Magyarország 14 éve sikeresen harcol a nemzetközi baloldal ellen - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárna...
Orbán Viktor: az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem engedi át országát idegeneknek!
Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohas...
Eszméletlen alakja van a TV2 sztárjának, alig hisszük el, hogy nemrég szült
Nem sokat várt, újra edzésbe állt.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.