
Orbán Viktor ma is korán kezdett: ilyen lesz a jövő évi bérmegállapodás + videó
Menczer Tamás legújabb Facebook-videójában határozottan állást foglalt a pride-felvonulással kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy azt nem szabad engedélyezni, be kell tiltani.
– Bennünket az, hogy felnőtt emberek kit szeretnek, hogy szeretnek és mit csinálnak, ha betartják a törvényeket, természetesen nem érdekel. Engem se érdekel, hogy azt ne mondjam, baromira nem érdekel. De a gyerekek védelme az igenis érdekel – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Menczer szerint az elmúlt évek pride-felvonulásai egyértelműen károsak a gyerekek számára, és aki látott erről készült felvételeket, az tisztában van ezzel.
– A gyerekeket meg kell ettől védeni. Tehát a pride-ot nem szabad engedélyezni, a pride-ot be kell tiltani. Ez az én személyes álláspontom és a közösségem álláspontja is, azért, mert rossz a gyerekeknek – jelentette ki.
Végezetül egy régi beszélgetését is felidézte egy idős bölcs emberrel, aki azt mondta neki, hogy a pride-felvonulást inkább egy kék turistaúton a Mecsekben kellene megtartani, de Menczer szerint még ez sem lenne megfelelő megoldás, mert az ott kiránduló családokat és gyerekeket is zavarná.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Tények Archív

Orbán Viktor ma is korán kezdett: ilyen lesz a jövő évi bérmegállapodás + videó

„Soha rosszabb évkezdetet” – Orbán Viktor nagy bejelentést tett

Több mint 285 millió forintból újították fel a szekszárdi kórház eszközparkját - Videó

Tisza-csomag: baloldali politikai elemzők próbálják hitelteleníteni a baloldali közgazdászok életművét

Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra

Menczer Tamás megmutatta, hogyan fenyegeti Zelenszkij Magyarországot

Kocsis Máté: Feljelentésekkel akarják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak Magyar Péterék adóemelési terveiről

Az amerikaiak lerázták Zelenszkijt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen

Szijjártó Péter: azért nem kéri számon Brüsszel a kijevi korrupciót, mert ott is ugyanaz zajlik

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban