Menczer: a gyermekek és a családok védelme az első

A kormány mindent megtesz a gyermekek, a családok védelméért és támogatásáért - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Pest megyei Budajenőn.

Menczer Tamás a Budajenői Általános Iskola új természettudományos szaktantermének átadásán kiemelte: a kormány világossá tette, hogy mely értékek mentén végzi a munkáját, mi az, amit igazán értékesnek gondol: az első és legfontosabb a gyermek. Jelenleg a GDP 6,2 százalékát költi a kormány családokra, ez évente 3500 milliárd forint, ami 3,5-szöröse a 2010-es számnak. A családtámogatásnak sok eleme van - mondta, példaként említve az idei adóvisszatérítést a szülőknek, az otthonteremtési támogatást és a családi adókedvezményt.

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, a gyermekvállalásnak ne legyenek anyagi akadályai; örvendetesen növekszik a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma pedig megduplázódott - sorolta.


Megjegyezte: az elmúlt éjszaka sikeres tárgyalásának eredménye, hogy az olajembargó Magyarországra nem vonatkozik, így nem kell tartani a 7-800 forintos benzináraktól, ami szintén fontos a családoknak is.

Azt is mondta: a térség országgyűlési képviselőjeként minden erejével támogatni kívánja a közösségeket, mint amilyen közösség egy iskola, egy település vagy akár egy nemzetiség.

Budajenőn folyamatosak a fejlesztések, megújult az óvoda, az iskola, az udvarház. Az új természettudományos tantermet és a környezetének infrastruktúráját 45 millió forint kormányzati támogatásból alakították ki - ismertette Menczer Tamás.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: Budajenő német nemzetiségű település, akkor is, ha a Budapestről kiköltözők miatt mára kisebbségbe kerültek a sváb családok. A német hagyományok, a nyelv őrzése és továbbadása azonban továbbra is kötelessége a közösségnek, és ebben a munkában fontos szerepe van az iskolának is - hangsúlyozta.


Tíz év alatt megnyolcszorozódott a nemzetiségi iskolák száma, országszerte száz iskolát tartanak fenn nemzetiségek, ezen belül a német nemzetiség a legnagyobb intézményfenntartó. Emellett több helyen - így Budajenőn is - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagy egyházak tartanak fenn a nemzetiségi kultúrát ápoló iskolát - jelezte.

Soltész Miklós felidézte: sok év alatt az önkormányzat, a tervezők és a kivitelezők közös munkájával és a kormány támogatásával sikerült kialakítani a budajenői iskolát, ahol végre méltó környezetben tanulhatnak a diákok.

Budai István, a település független polgármestere elmondta: tíz éve álmodták meg azt az igazgatási és oktatási központot, amelynek utolsó megvalósult eleme a természettudományos tanterem. A régi posta épületében kialakított teremben mind a négy természettudományos tárgyat, fizikát, biológiát, földrajzot, kémiát tanulják majd a gyerekek.

MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

2022. május 31. 12:42
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family