
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. június 25-én. A telefonáló elmondta, hogy hazaérkezve holtan találta az anyósát, aki valószínűleg leesett a lépcsőn. A kiérkező rendőrök lefolytatták a helyszíni szemlét, és a körülmények tisztázása érdekében eljárást indítottak. A Tatabányai Rendőrkapitányság rendkívüli halálesetekkel foglalkozó munkatársát nyugtalanították a haláleset körülményei. Gyanúját a kirendelt szakértők is megerősítették, kiderült, hogy az asszonyt megölték. A nyomozók 2021. augusztus 23-án gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat vejét, a 36 éves T. Nándort.
Ellene védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt indult eljárás. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság 2021. augusztus 26-án elrendelt.
Az ügyben a rendőrség most a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek – írta a rendőrség.
Címlapfotó: Rendőrség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen