
Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor
Kedd este történt a szóváltás az egyik bakonyi kistelepülésen a két férfi között. A 65 éves elkövető ököllel ütötte unokaöccsét, aki emiatt a földre zuhant és eszméletét vesztette. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták az idős férfit és előállították a Zirci Rendőrőrsön, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók kiderítették, hogy január óta rendszeresen fenyegette rokonát azzal, hogy meg fogja őt ölni és elvágja a torkát.
A gyanúsított ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete és zaklatás miatt folyik a büntetőeljárás – közölte a police.hu.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon