
Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia
Az idősebb nő a helyszínen szörnyethalt, lánya a kórházba szállítás után halt meg. A fiatal anya öt éves kisfia is a kocsiban utazott, ő túlélte a balesetet.
Szinte semmi nem maradt az autó elejéből, a szélvédője pókhálósra tört, miután egy fehér kocsival ütközött szombat este Nagykanizsán. Zalaegerszeg felől jött a fehér Mazda, amikor váratlanul a szürke autó elé kanyarodott. A fehér kocsi teljesen letarolta.
A Toyotának kitört az egyik első kereke, szinte semmi nem maradt a bal oldalából, az ajtaját a tűzoltók vágták le, így szabadították ki a roncsba szorult sofőrt.
Úgy tudjuk egy 32 éves terhes nő vezette a szürke autót vele utazott az 57 éves édesanyja, valamint a kocsiban hátul gyerekülésben pedig az öt éves kisfia ült. A fiatalabb nő életveszélyesen megsérült, a jobb első ülésen lévő édesanyját pedig már a helyszínen egy szabadnapos mentős próbálta újraéleszteni. Végül a helyszínen életét vesztette. A fiatal nőt súlyos életveszélyes koponya-, mellkas- és végtagsérülések miatt szállították kórházban. A fiút külsérelmi nyomok ellenére vizsgálatok után a területileg illetékes sürgősségi osztályra szállították.
A nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállítás után ő is meghalt. Az anya és a lánya is Letenyén dolgoztak. Az asszony egy gyerekotthonban, a lánya pedig egy szupermarketben. A fehér autót egy 23 éves férfi vezette, ő nem sérült meg a balesetben.

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak