
Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért
Hétfőn tragédia történt a romániai Bihar megye Szabolcs községében, amikor a népszerű, 70 éves élesdi pap vezetés közben rosszul lett – írta meg a Maszol.
Az atya még megállt a kocsijával, majd kiszállt, de szinte azonnal össze is esett. Utasa ekkor értesítette a mentőket, akik mepróbálták újraéleszteni az idős papot, azonban nem jártak sikerrel.

Fotó: Ioan Todoca hivatalos Facebook-oldala
Ioan Todoca, Élesd polgármestere Facebook-bejegyzésében búcsúzott az ortodox paptól, aki több mint negyven éven át szolgálta a közösséget.
Az egyik román lap szerint Aurel a Bihar megyei kisváros egyik legnépszerűbb lelkésze volt. A közösségi oldalon együttérzésüket fejezték ki a gyászoló családdal a helyi Alexandru Roman Gimnázium tanárai is.
Aurel Lup szavai megalapozták a hitet sok lélekben, prédikációi sok elmét kitártak, tanácsai pedig sokaknak irányt mutattak
– búcsúztak a paptól a helyiek.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal