
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hat kisgyereket megerőszakoltak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Porcsalmán. A gyanú szerint vérszerinti szüleik bántalmazhatták őket szexuálisan. A két lányt és négy fiút tavaly emelték ki a családból, a legidősebb 11 és fél a legkisebb 6 éves volt. A szörnyűségek azután derültek ki, hogy a gyerekek elmondták a nevelőszülőknek a történteket.
A pár szomszédja szerint a család tisztességes volt. A nő azt is mondta, hogy a házban sokan megfordultak. Nem csak a szülők laktak együtt a gyerekekkel. Szerintük a beköltözők lehettek azok, akik bánthatták a kicsiket.
- Kik laktak abba a házba?
- Nagyon sokan, nagyon sokan, voltak 30-an is
– mondta a Tényeknek.
A nyomozás során felmerült, hogy nem csak a szülők folytathattak szexuális kapcsolatot a gyerekekkel. Az élettársakat júniusban tartóztatták le. Akkor az anya tagadta, hogy bántotta volna a gyerekeit.
A férfi nyáron nem nyilatkozott, csak meredten nézett maga elé. Édesanyja most viszont kameránk elé állt, szerinte fia nem követett el semmit.
Az anyja volt a leghibásabb. Hibás annyiban a fiam, hogy nem hagyta el
– hangsúlyozta az asszony, aki szerint fia élettársa nem gondoskodott megfelelően a gyerekekről.
Fiam állandó odavolt, vagy napszámra, vagy alkalmi munkára. Nem állt oda, egy-két pofont levágott neki, meg is érdemelte, mert nem állt egyáltalán a gyerekek mellé, nem 'tisztálta', nem gondozta őket
– árulta el a férfi anyja.
A nő a letartóztatása előtt azt állította, hogy ő csak áldozat.
A szülőket azzal is gyanúsítják, hogy éheztették a hat kisgyereket, de volt, hogy patkányhúst adtak nekik, vagy emberi ürülékkel megkent kenyeret. Gyakran vesszővel, bottal, szíjjal verték őket, de a ház mögötti ólba is bezárták a kicsiket. Volt, hogy arra kényszerítették a fiaikat és lányaikat, hogy az utcára menjenek koldulni. A párnak több dolog miatt is felelnie kell majd a bíróságon.
A megalapozott gyanú szerint hatrendbeli 12. életévét be nem töltött személy sérelmére szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem bűntettével, hatrendbeli szexuális erőszak bűntettével, valamint hatrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével gyanúsíthatók megalapozottan
– mondta most Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
A szülők június óta letartóztatásban vannak.
Korábbi tartalom:
Megerőszakolta 5 éves unokahúgát egy putnoki férfi, rábízták, hogy vigyázzon rá
Megerőszakolt egy 77 évest, aztán meg feleségével együtt 7 éves nevelt fiúkat is

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen