Még csak január van, de már kilencmilliárdos mínuszban van a főváros

Kínos pillanatokat élt meg a főpolgármester-helyettes: bevallotta, hatalmas mínuszban van a főváros kasszája. Kiss Ambrus kénytelen volt beszélni a Lánchíd-renoválás drágulásáról is, azonban csúsztatásokkal és szembeötlő értetlenkedéssel próbálta hárítani a felelősséget - írta csütörtökön a Magyar Nemzet

Az év eleji likviditási tervnek megfelelően mínusz kilencmilliárd forintban van jelenleg a főváros – vallotta be a Fiala János YouTube-csatornáján az általános főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus hozzátette: a fővárosnak egyedül március 15-én van adóbevétele, addig fizetési kötelezettségeik vannak csak. 

Tehát ez az év elején nem mondom, hogy normális, de sajnos ez így van

– mondta a politikus.

Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, Kiss Ambrus a csütörtök reggeli műsorban volt vendég, amelyben a Lánchíd ügye is szóba került. A beszélgetésben Fiala János felvetette, hogy a Fidesz szerint ötmilliárddal többe kerültek a munkák, miközben kevesebb műszaki tartalommal adták át a hidat.

Kiss Ambrus szerint ez csak egy érthetetlen mantrája a Fidesznek, ugyanis a Tarlós István idejében elfogadott szerződés nagyobb összeget tartalmazott, mint amit Karácsony Gergely elfogadott végül.

Válaszában van egy kis szépséghiba, amellyel valószínűleg ő maga is tisztában van: Tarlós István főpolgármestersége idején egy 35 milliárdos felújítási tervet fogadott el a főváros, amely a híd renoválásánál jóval több dolgot tartalmazott. Megújult volna a Széchenyi téri villamosalagút és a Váralagút is.

A szerződésben jól elkülöníthető részben szerepelt a híd felújítása, amelynek ára 21,8 milliárd forint lett volna. Ehhez képest végül Karácsony Gergely vezetése alatt csak a híd újult meg, az is 26,7 milliárd forintból.

A két összeg különbsége 4,9 milliárd forint, vagyis kerekítve ötmilliárddal nőttek a költségek a Tarlós által javasolt felújításhoz képest. Mindez régóta ismert a szélesebb nyilvánosság előtt is, ezért Kiss Ambrus csütörtöki értetlenkedése sem lehet egyéb, mint színjáték.

A Lánchíd felújítási szerződésében még valami változott: az előleg a hatvanszorosára emelkedett a Tarlós István által javasolt konstrukcióhoz képest, összegszerűen ez nagyjából ötmilliárd forintot tett ki. Az ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszában Kiss Ambrus ismét terelt, mondván, ilyen mélységében nem ismeri a Lánchíd renoválásáról kötött szerződést.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Azóta csak tovább dagadt a botrány

Ahogy arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, a baloldali városvezetés körül egyre csak fogy a levegő. Bombaként robbant hétfőn a hír, miszerint 2020 novembere és 2022 júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott Vig Mór, praxisától eltiltott ügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Ebből továbbutaltak 900 millió forintot Vig különféle saját számláira, a summát pedig rövid időn belül készpénzben fel is vették. Az exügyvéd nevét – aki nem mellesleg az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére – egy több száz millió forintos számlagyár tavaly év végi felszámolásakor ismerhette meg a közvélemény.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Utóbb derült ki, hogy ennek részeként, tavaly novemberben a NAV emberei több más helyszín mellett az A-Hídnál is házkutatásokat tartottak.

2024. január 25. 20:23
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Nem ilyen időjárást szeretnénk a következő napokra
Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés m...
Harcosok Klubja - A kezdet
Zsúfolásig megtelt csarnokkal és látványos show-elemekkel indult el az Orbán Viktor által életre hívott rendezvény, ...
Hidnak ütközött a hajó, ketten meghaltak
Ketten meghaltak és több mint 20-an megsérültek, amikor egy mexikói tengerészeti hadihajó a Brooklyn hídnak csapódot...
Kevesebb magyar eper lesz, drágulhat is
A termés fele elfagyott, ezért kevés és drága a szamóca. Az elmúlt időszak hideg időjárása miatt késve kezdett érni,...
Rettegnek a robbanás és a lövöldözés óta
20 méter hosszú ereszcsatorna szakadt le egy tapolcai társasházról, az ott lakók attól féltek, hogy valakit agyonütö...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.