Második emeleti hálószobába csapódott egy autó - fotók

Csodával határos módon a sofőr ép bőrrel megúszta a hajmeresztő mutatványt.

Vasárnap délután egy pennsylvaniai háznál akciófilmeket meghazudtoló jelenet zajlott le, ugyanis egy kocsi délután negyed négy körül berepült egy idilli családi ház második emeleti hálószobájába. A helyi tűzoltóság szinte hihetetlen fotókat osztott meg a történtekről, melyeken tökéletesen látszik, az autó mekkora kárt tett a házban. Miután a szakemberek óvatosan leemelték a járművet, hatalmas tátongó lyuk maradt utána, így az épület alapszerkezetét meg kellett erősíteni, nehogy összedőljön.

Az autót vezető sofőr magától szállt ki az autóból, de a biztonság kedvéért kórházba szállították. A vizsgálatok szerint valószínű, hogy az autó nekihajtott egy közeli áteresznek, ez pedig akkorát dobott rajta, hogy szárnyra kapott és meg sem állt az emeleti hálószobáig. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg – írta meg a New York Post.

2023. augusztus 08. 13:23
Megfulladt egy kislány a Palatinus strandon
Mentőhelikopter is sietett a helyszínre, de a kicsi életét már nem tudták megmenteni.
Félmeztelen őrjöngő zombit vettek videóra Salgótarjánban
Zombiként őrjöngött egy férfi Salgótarjánban pénteken. Félmeztelenül, letolt nadrággal akart berontani a művelődési ...
Zöld utat kapott Kapu Tibor küldetése, ekkor indulhat az űrbe legkorábban
Elhárultak a hibák, kezdődhet a visszaszámlálás!
Szakállas nők, pelenkás férfiak, gátlástalan meztelenkedés a bécsi Pride-on, sok gyerek is látta
A Ripost tudósítója megdöbbentő felvételeket készített a szombati bécsi Pride-on. A képek magukért beszélnek...
18 éves lány futtatott egy 13 és egy 16 éves gyereket
Elfogták a fiatalt a váci nyomozók.
Dugóhúzót csinált egy repülőgép magyar légtérben, hajmeresztő videó készült Békéscsaba felett
Több tucatnyian látták.
Villámcsapás miatt életét vesztette három túrázó Ausztriában
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában - adta hírül az MTI.
Orbán Viktor: Nem akarjuk, hogy a gyerekeinket az ukrán frontra küldjék, és koporsóban jöjjenek onnan haza!
A miniszterelnök sokkoló felvételt tett közzé.
Megható fotó: Így távozott apaként a kórházból a népszerű magyar híradós
Óriási az öröm.
A sínek közelében találtak meg egy eltűnt nőt Bajánál, a rendőrök több száz méteren át cipelték
Egy gazos területen bukkantak rá.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.