
Erdőtűz pusztít Graz közelében
Genfi sajtótájékoztatóján Ravina Shamdasani, a szervezet szóvivője elmondta, hogy január 1-jétől augusztus 15-ig már körülbelül 2440 halottról és több mint 900 sebesültről tudni.
Figyelmeztetett arra is, hogy - vélhetően a bűnbandák tevékenységére válaszul - áprilistól sok lincselést is jelentettek az országból: több mint 350 olyan esetről tudni, amikor a feldühödött tömeg a maga módján igyekezett igazságot tenni. A meglincseltek közül 310-et azzal gyanúsítottak, hogy bűnbandákhoz tartoztak, több áldozat pedig a rendőrség soraiból került ki.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa - aki februárban látogatott Haitire - rámutatott arra is, hogy az erőszakcselekmények száma augusztusban drasztikusan emelkedett, és leszögezte: mindent meg kell tenni a haitiak emberi jogainak védelmében, és annak érdekében, hogy az országban élők szenvedését enyhítsék.
António Guterres ENSZ-főtitkár már júliusban nemzetközi erőt telepítését szorgalmazta Haitire a szigetországban elharapódzott erőszak megfékezésére a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT).
Haitin súlyos problémát jelent a bandaháborúk következtében elharapódzó erőszak. A bűnbandák a korábbi elnök, Jovenel Moise 2021-es meggyilkolása óta fokozatosan terjesztették ki hatalmukat a karibi szigetországban, és számos térség kikerült a központi kormány ellenőrzése alól.
Haiti gazdasága és közbiztonsága gyakorlatilag összeomlott, Port-au-Prince területének nagyjából kétharmadát bűnbandák ellenőrzik, a bandák és a rendőrség közötti összecsapások pedig mindennapossá váltak országszerte.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban