
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
A 36. Mesterségek Ünnepét, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját az idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. A fesztiválon a látványműhelyekben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájába.
A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók. A Koreai Kulturális Központ színpadi produkciókkal is készül: a nagyszínpadon naponta két alkalommal showműsorral, tradicionális hangszerekkel, táncokkal és ritmusokkal várják a közönséget. Az érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a koreai népviseleteket, a hanbokokat. A fesztivál kiemelt témájához, a faművességhez kapcsolódva lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Szokolay Dongó Balázs, Navratil Andrea és zenekara, a MazsiMó - GipsyMó, a Fitos Dezső Társulat pedig bemutatja A falu című műsorát. A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
A Szent István-napi ünnepségek részeként megvalósuló Magyar Ízek Utcájában a gasztronómiai különlegességek mellett családi programok és koncertek is szerepelnek a kínálatban. Az idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de meg lehet kóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyeret is. A 12. alkalommal megvalósuló eseményen csaknem 200 ember főzi a Duna-parton Magyarország és a Kárpát-medence különleges ételeit. A kínálatban szerepelnek a bogyiszlói csülkös pacal, szatmári töltöttkáposzta, karcagi birkapörkölt, csiptetett ponty és sok más halkészítmény mellett vajdasági, roma, csángó ételek is. Kínálnak majd sparhelten sült lepényt, langallót és töltött lángost is.
Felvidékről Mátyusföld káposztalevesével és mákos pogácsájával, Kárpátaljáról borsos levessel készülnek, Nagymuzsaly községből házi szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd. A moldvai csángó faluból, Pusztinából Nyisztor Tinka néprajzkutató vezetésével érkező csapat szőlőleveles töltikét készít. Meg lehet kóstolni az alföldi pásztorételt, az öhönt és a sokácbabot. A Vajdaságból a dél-dunai halászléfőzők levesével, az Őrségből pedig tökmagolajjal locsolt dödöllével ismerkedhet meg a közönség.
Fröccsök és szörpök mellett 8-10 féle magyar kézműves sör, gyümölcsborok, mézbor, gyógynövényes teák és néhány magyar jellegzetes pálinka is várja a látogatókat. Idei újdonság a Kézműves Kozmetikumok Kertje, ahol magyar alapanyagokból kézzel készített termékeket mutatnak be. Bábtársulat előadása, mesemondók, kézművesek és a nyitónapon Halász Judit koncertje szerepel a programban. A színpadon esténként koncertek lesznek: fellép Ferenczy György és az 1-ső Pesti Rackák, a Hot Jazz Band és a Csík zenekar is.
Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány pedig ingyenes vércukorméréssel várja a látogatókat, de lesz vérnyomás- és testösszetétel-mérés is. A Magyar Pékszövetség tizenegyedik alkalommal rendezte meg kenyérversenyét, amelynek győzteseit a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni, mint ahogy az idei Magyarország tortája címet elnyerő Huncut szilvaherceg fantázianevű tortát is.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Mesterségek Ünnepe hivatalos Facebook-oldala

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá