Már Karácsony lehetséges utódjáról beszélnek a baloldalon

A szocialisták szerint Tüttő Kata alkalmas lenne főpolgármesternek.

A fővárost irányító baloldali pártok soraiban megjelent az elbizonytalanodás Karácsony Gergely személyét illetően. A Magyar Nemzet forrásai szerint többen tartanak attól, hogy előállhat olyan helyzet, mint a 2021-es előválasztási kampányban, amikor Karácsony önként visszalépett. Szocialista politikusok szerint Tüttő Kata alkalmas lenne főpolgármesternek. Úgy fest, megindult a háttérben a baloldali ötletelés.

"Az elmúlt hónapban szinte a teljes kampány a közlekedésszervezési kérdésekre redukálódott, ami a jelenlegi egyetlen színpadon lévő kihívó személye és szakmai múltja miatt nagyon előnytelen számunkra" – kommentálta a lapnak Vitézy Dávid lehetséges jelöltként való felbukkanását és az elmúlt hetek fejleményeit egy MSZP-közeli forrás. Ráadásként említette, hogy a médiában naponta szó esik a „szinten tartott ügyekről”, ilyen például Karácsony előválasztási kampányának finanszírozása, újra és újra felbukkan a Városháza-gate, illetve ott van a guruló dollárok botránya. "Ezek mellett vannak ki nem kényszerített hibák és ügyek" – fogalmazott forrásuk. Ilyen témák például a járatritkítás, vagy Walter Katalin „pulykázós” esete. "Ezek komoly lehetőséget kínálnak az ellenfeleknek, de különösen Vitézy Dávidnak, aki láthatóan le is csapja a magas labdákat" – mondta a lap beszélgetőpartnere.

"Mindezt értetlenséggel fogadja az MSZP, de a többi párt is. Felmerül a kérdés, hogy miért ilyen irányt vették az események, jó-e ez nekünk" – emelte ki forrásuk. Ez utóbbi kapcsán a válasz egyértelműnek tűnik, tekintettel arra, hogy az MSZP-s Őrsi Gergely II. kerületi polgármester is kikelt a járatritkítások ellen. 


Walter Katalin, a védett személy

A járatritkításról szóló egyeztetésekbe nehéz lett volna bevonni az utasokat, mivel „az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele” – fogalmazott korábban Walter Katalin BKK-vezér egy sajtó-háttérbeszélgetésen. Több megkérdezett egybehangzó állítása szerint a kijelentés nemcsak Vitézy Dávid vagy a jobboldal köreiben okozott felháborodást, hanem baloldali szereplők is Walter fejét követelték Karácsonytól. "A főpolgármesternek meg kellett volna köszönnie a munkáját és elengedni a kezét" – hallották a háttérbeszélgetéseiken. Szintén több forrástól származó állítás, hogy a Walter-ügy Karácsony kabinetjében is viták kereszttüzébe került.

"A pártok formálisan nem jelezték rosszallásukat, mert mindenki tudja, hogy vannak „szent tehenek”, amelyeket nem bántunk, ezek közé tartozik Walter Katalin is" – fogalmazott egy Momentum-közeli forrás, az állítást pedig, hogy Walter érinthetetlen, több helyről is hallották. Köztudott, hogy a BKK-vezér Bajnai Gordon egyik bizalmasa: a volt miniszterelnök kabinetfőnökeként is dolgozott egy darabig, amikor Bajnai megpróbált visszatérni a politikába 2013-ban és 2014-ben az Együtt nevű pártjával, de az üzleti életben is volt közöttük közreműködés.


Elbizonytalanodás

A jelenleg rendkívül rossz irányba tartó kampány miatt érezhető a baloldali pártok és szereplők részéről egyfajta elbizonytalanodás Karácsony Gergellyel kapcsolatban – hallotta a Magyar Nemzet egyes szereplőktől, amellyel kapcsolatban több forrásunk úgy fogalmazott: a pártok mentik a menthetőt, mindenki igyekszik olyan témákról beszélni, ami nem közlekedésszervezés. A problémát a főpolgármesteri kabinetben észlelték, de a cselekvést nem látni. MSZP-s forrásuk megjegyezte: tudomása szerint informálisan a pártja is jelezte Karácsonyék felé azt a véleményt, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.

Mint azt a lap megírta, Gyurcsány Ferenc például azt a stratégiát követi, hogy bár nem támadják Karácsonyt, de nem is dicsérik. Általánosságban pedig elmondható, hogy a baloldal minden szereplője aggódik a korábban sima győzelemként elkönyvelt főpolgármester-választás kapcsán.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A baloldalon a villamosra várnak?

Kérdésükre, hogy mindez vezethet-e ahhoz, hogy az ellenzéki pártok még a választás előtt lecserélik Karácsonyt egy másik jelöltre, MSZP-s forrásunk nyomatékosította: „politikailag már lehetetlen lecserélni”. Az, hogy összeülnek a pártok elnökségei és megszavazzák, hogy „lépjél vissza kedves Gergő”, nos, ha van is ilyen szándék, ez lehetetlen – hallották több beszélgetőpartnerüktől is. Karácsony pástról való lelépése egyetlen módon történhet meg. "Ha elkezd fogyni a levegő, azt legelőször az érintett veszi észre..." – vázolta fel egyik forrásuk, kiemelve, hogy ennek bekövetkeztét nem lehet teljesen kizárni.

Az azonban biztos, hogy a baloldali pártok fel szeretnének készülni mindenre. "Az ellenzéki vezetők közötti óvatos latolgatás során felvetődött, hogy az EP-listán való szereplés, a kampányügyek, a konfliktusok okozhatnak-e egy ilyen helyzetet" – fogalmazott MSZP-s beszélgetőtársuk, hozzátéve, hogy ezt jelenleg senki nem zárja ki, és emiatt is van egy elbizonytalanodás.

Azt is megkérdezték, hogy ha Karácsony önként döntene a kampány feladásáról, mint ahogy az 2021-ben is történt, akkor kit ajánlana az MSZP helyette. A válasz egyértelműen Tüttő Kata volt. – Se erőből, sem máshogy nem próbálnánk meg egy ilyen helyzetet előállítani – fogalmazott beszélgetőpartnerünk, hozzátéve, hogy Tüttőnek egyelőre Donáth Anna és Dobrev EP-választáson való legyőzése a legfontosabb feladata.


Botrányos adománygyűjtés

Forrásaikat Karácsony Gergely adománygyűjtéséről is kérdezték, amelyben két MSZP-s pártalkalmazott is érintett. A szocialista párthoz közel álló beszélgetőpartnerük hangsúlyozta, hogy az MSZP ebben az ügyben áldozati szerepbe került, hiszen a két érintett úgy keveredett bele a botrányba, hogy jóhiszeműen jártak el és aláírásukkal hitelesítettek egy jegyzőkönyvet.

Ismert: a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között 506 millió forintot fizetett be készpénzben a szervezet képviselője, Perjés Gábor. A pénzek állítólag mikroadományokból származtak, ám a gyanús körülmények miatt a 99 Mozgalom számlavezető pénzintézete, az OTP feljelentést tett. A bank szerint nem kerülhettek olyan módon a leadott pénzek az adománygyűjtő ládákba, ahogyan az a jegyzőkönyvekben szerepelt. Ez utóbbi dokumentumok közül többet meg is hamisíthattak Karácsony jogi főtanácsadójának és bizalmasának, Tordai Csabának az ügyvédi irodájában. Az iratokat hitelesítő két MSZP-s pártmunkatárs vallomása szerint ők csupán egyetlen iratot szignóztak, miközben aláírásuk tíz dokumentumon is megtalálható.


A Jobbik és az LMP egyre inkább szembeszáll Karácsonnyal

"A főpolgármester adott egy magyarázatot, és ameddig ezt valaki nem cáfolja, addig ezt el kell fogadjuk" – mondta Karácsony adományládás ügyéről MSZP-s forrásunk. Csakhogy ezt az álláspontot már nem osztja teljes egészében a baloldal. A Jobbik és az LMP például egyre inkább szembeszáll a főpolgármesterrel.

Az üggyel kapcsolatban keletkezett ellenzéken belüli összezördüléseket pedig az okozta MSZP-közeli forrásuk szerint, hogy „mintha a főpolgármester sem tudná ennek az ügynek minden részletét”.

"A főpolgármesteri kabinetet jellemző sokéves harmónia az utóbbi időben megbomlott, van egy kohéziós probléma" – válaszolta városházi forrásuk azon, máshonnan is hallott információ kapcsán, hogy Tordai Csaba és Karácsony viszonya megromlott, vagy legalábbis a feltétlen bizalom a múlté. Mindez pedig az adománygyűjtéssel kapcsolatos ügyekre, büntetőeljárásokra vezethető vissza.

2024. február 06. 12:43
Óriási porördögöt vettek videóra Orosházánál
Méteres porördög alakult ki Orosháza közelében, erről videó is készült.
Újabb fejlemény Sallai Nóra tragikus balesetének ügyében
Meggyanúsították a sofőrt, aki letarolta Sallai Nóra autóját tavaly szeptemberben, Alsónémedinél.
Élő videózása közben lelőttek a népszerű 23 éves női influenszert
A halálos lövés pillanatát a modell követői élőben láthatták.
Elrabolták az óbudai idős nőt, miután eladták a lakását
Elrabolt és fogva tartott egy idős asszonyt egy család, miután eladták az óbudai lakását. Négy fogva tartó rokont fo...
Hihetetlen, hogy mit kapott gyorshajtáson egy traffipax Svájcban
Nem mindennapi bűnelkövetőt fotózott le egy traffipax a svájci Köniz városában.
Tények reggel teljes adás, 2025. május 15., csütörtök
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...
Villám csapott egy állatkertbe, rengetegen megsérültek
Villám csapott be szerdán egy dél-franciaországi állatparkba, tizenhárom ember megsérült, köztük egy német nő súlyos...
Kocsis: fellépünk az ukrán propaganda ellen
Külföldről finanszírozott médiumok Magyarországot lejárató ukrán propaganda legfontosabb szószólói – jelentette ki K...
Átmeneti, de jelentős melegedés
időjárás-jelentés, 2025. május 15., csütörtök reggel
Tények este teljes adás, 2025. május 14., szerda
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.