
Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval
Magyar Péter testvére nagyjából akkor dolgozott a Volánbusz Zrt.-nek, akkor, amikor a Tisza párt elnöke az állami cég igazgatósági tagja volt – adta hírül a Propeller.
A lap saját értesüléseire hivatkozva azt írta, hogy Magyar Márton 2023. február 1. és 2023. december 31. között állt jogviszonyban a Volánbusz Zrt.-vel. Magyar Pétert 2023 márciusában nevezték ki a Volánbusz igazgatósági tagjává, ahonnan az év november 30-ával hívták vissza.

Fotó: YouTube/Képernyőfotó
Ahogy korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a napokban az Átlátszó nyilvánosságra hozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát, amelyben a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ szerződéseit tekintették át. A vizsgálat túlárazott megállapodásokra derített fényt.
A kifizetéseiből pedig búsásan részesült a PlanB Magyarország Kft. is, amelytől a Media1.hu értesülése szerint Magyar Péter öccse, Magyar Márton 2019 nyarától fizetést kapott. Mindezt azonban Magyarék igyekeztek eltitkolni.
Magyar Péter öccse inkább csendben marad
A Volánbusz-szállal kapcsolatban a lap több kérdést is intézett Magyar Mártonhoz arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen feladatokat és milyen jogviszonyban látott el a vállalatnál, illetve feltették neki azt a kérdést is, hogy nem tartja-e visszásnak, hogy ez idő alatt testvére a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt.
Magyar Péter testvére a cikk megjelenéséig nem válaszolt a lapnak.

Orbán Viktor: Csak mi tudjuk megvédeni Magyarországot a háborútól - videóval

A politológus szerint minden a Fidesz mellett szól

Menczer: Az ukrán nagykövet hazudik és támadja Magyarországot

Nagy Ervin nem vitázik Vidnyászky Attilával, akitől olyan sallert kapott, a fal adta a másikat

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!

Sulyok Tamás döntött, hogy mikor lesz a parlamenti választás

Itt a bizonyíték: a Tisza nem támogatja a háborúellenes aláírásgyűjtést és lenézi a vidékieket

Gulyás Gergely: a választások tétje, hogy kimaradunk-e a háborúból

Bóka János: Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár

NGM: folytatjuk a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult

Orbán Viktor, Donald Trump, Andrej Babis, Geert Wilders és mások is promótálják az idei CPAC Hungaryt