
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Nyoma veszett egy amerikai nagymamának a pennsylvaniai Unity Township településen. Az asszonyt utoljára hétfőn délután látták, amikor macskáját indult megkeresni, és unokája is vele tartott, de haza már nem tértek – írta az ABC News.
Elizabeth Pollardék eltűnését egyik szerettük jelentette be helyi idő szerint kedden hajnalban, a rendőrség pedig azonnal a keresésükre indult. Rövid időn belül meg is találták a nő autóját, benne pedig az ötéves gyereket, de a nagyszülő sehol nem volt.
Mintegy tizenöt méterre a kocsitól aztán egy hatalmas víznyelőt fedeztek fel, amely a szakértők szerint akkor keletkezhetett, amikor Elizabeth a kedvence után kutatott a környéken. A mentőcsapatok meg vannak győződve róla, hogy az asszony a több méter mély kráterbe zuhant, ugyanis minden jel erre utal, sőt, az általuk használt kamera felvételén már egy cipőt is megpillantottak.
Folyamatosan, még éjszaka is keresik a nőt, de az agyagos talaj nem könnyíti meg a szakemberek munkáját. A család továbbra is pozitív fejleményekben reménykedik.
A víznyelő egy egykori szénbánya területén keletkezett, amelyből az állami környezetvédelmi minisztérium közlése szerint utoljára 1952-ben termeltek ki nyersanyagot.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja