
Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl
Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Mercedes gyárban csütörtökön, ketten meghaltak - közölték a német hatóságok, hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
"Ma reggel lövések dördültek a sindelfingeni Mercedes-Benz gyár területén" - közölte a stuttgarti ügyészség szóvivője. "Két ember életét vesztette" - tette hozzá. A rendőrség egy Twitter-bejegyzésben megerősítette az ügyészség közlését.
A nyomozók feltételezése szerint egyetlen, a gyárban dolgozó,53 éves férfi a felelős a lövöldözésért. A rendőrség és a katasztrófavédelem folytatja a nyomozást a helyszínen.
"Kapcsolatban állunk a hatóságokkal, és megpróbáljuk tisztázni a tényeket. Az alkalmazottak biztonsága az első" - közölte a vállalat.
A helyszínen jelenleg történő eseményekről egy civil videót is készített, ami már néhány perc alatt bejárta az internetet:
A Mercedes-Benz a cég zászlóshajójaként ismert, S osztályú luxusszedánját gyártja a Stuttgarttól 17 kilométerre délnyugatra lévő Sindelfingenben található telephelyén, ahol a vállalati adatok szerint körülbelül 35 ezer embert foglalkoztatnak.
2012-ben a 3M amerikai multinacionális ipari konglomerátum nyugat-németországi gyárában, Hilden városban tört ki lövöldözés, amelyben egy ember életét vesztette, további négy pedig megsebesült - közölte az MTI.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Ujvári Sándor

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket