
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Nina Vojnic Zagar, a repülőtér igazgatója elmondta: a baleset délután fél egykor történt, a légi forgalom azóta szünetel, és a repülőtér a további értesítésig zárva marad. Mint mondta, a szerencsétlenség okának kivizsgálása a légi közlekedési baleseteket vizsgáló iroda feladata.
A Glas Istre című regionális napilap azt írta: egy Virus SW Pipistrel típusú, kétüléses, német rendszámú magánrepülőgépről van szó, amelyben vélhetően egy német házaspár utazott. Az első információk szerint a kisgép közvetlenül a felszállás után került bajba, majd azonnal visszaesett a földre. Mivel még tele volt üzemanyaggal, azonnal kigyulladt. A tűzoltók és a mentőegységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre - közölte az MTI.

A kép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott