Lesz mínusz is, mutatjuk, hogy milyen időre számítsunk

Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 13-19 fok között várható.

Szerdán a ködfoltok megszűnnek és változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1-6, kora délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 2-plusz 6 fokról 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Pénteken a ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 2-plusz 5, északkeleten mínusz 5-mínusz 3 fok is lehet. Kora délután 8-15 fok várható.

Szombaton nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 1-plusz 5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9-16 fokra kell számítani.

Vasárnap nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10-18 fok várható.

MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

2024. március 03. 21:02
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.