
Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál
Öt gyerekét késelte meg egy 25 éves texasi nő, mikor a gyámügy munkatársai látogatást tettek pénteken a család olaszországi otthonában – írta meg a Crime Online.
Shamaiya Hall megölte 6 éves fiát és 5 éves ikreit, mikor az illetékesek el akarták vinni őket. A másik két gyerek túlélte anyjuk ámokfutását, kórházba szállították őket, de állapotuk nem ismert.
A nő már korábban is volt letartóztatásban, miután nővére barátját késelte meg.
Ami azonban még ennél durvább, hogy a nő húga, Troyshaye Mone Hall 2017-ben szintén halálosan megszúrta lányát, de mivel ezt követően beszámíthatatlannak nyilvánították, jelenleg is egy kórházban van elhelyezve.

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt