
Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer
Tom Holland az új Pókember filmet promótálta múlt héten, amikor egy interjúban megkérdezték tőle, hogy igazak-e a pletykák, miszerint ő fogja alakítani Fred Astairet. „Ó igen, én fogom játszani” – válaszolt röviden.
Egy hete érkezett meg a forgatókönyv, amit ő még nem látott, mert nem adták oda neki. Hozzátette, hogy ismeri a producert, Amy Pascalt, mert együtt dolgoztak a Pókember filmeken is. Nevetve elmondta azt is, hogy Pascal videóhívásban mondta el neki, hogy nála van a forgatókönyv, amikor Holland éppen a fürdőkádban ült.
„Egy remek beszélgetés volt, de igen, én fogom játszani Fred Astairet” – tette hozzá.

Még novemberben volt először szó arról, hogy Holland játszhatja majd a legendás táncost, és a gyártó azt is elmondta, hogy egy önéletrajzi film már a kezdeti fázisokban van. Astaire a filmek történetének legnagyobb táncosként van számon tartva, aki TV-ben és a Broadwayen is előadott a több mint 75 éves karrierje során.
Tom Hollandnek van tapasztalata táncos és zenés előadásokban, hiszen a londoni színpadon ő játszotta Billy Elliot szerepét a West End című darabban 2008-tól 2010-ig. Az írót vagy rendezőt egyelőre még nem jelentették be, ahogy az új film címét sem – írta a Daily Mail.
Fotó: instagram.com/tomholland2013

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban