Lebuktak egy patika dolgozói Zuglóban

Recept nélkül, felár ellenében adhatták el a vényköteles gyógyszereket egy zuglói patika dolgozói – a rendőrök vesztegetés miatt nyomoznak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, illetve közreműködésével folytat nyomozást vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak át recept nélkül vényköteles gyógyszereket, anyagi ellenszolgáltatásért – közölte a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint a két közvetítő közül – akik megszervezték a készítmények átadását – az egyik vásárolt is. A patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket. Ezek a gyógyszerek többek között potencianövelők, fájdalomcsillapítók, injekciók, valamint különféle betegségek kezelésére szolgáló szerek voltak.


A budapesti nyomozók október 10-én a bűncselekményekben érintetteket elfogták, és tíz helyszínen kutatást tartottak. Lefoglaltak 50 ezer forintot, 11 telefont, 11 SIM-kártyát és 4 laptopot.

A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították a BRFK Gyorskocsi utcai objektumába, majd a 11 gyanúsítottat vesztegetés bűntett gyanúja miatt kihallgatták. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

2023. október 25. 08:18
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Az autót a szalagkorlát állította meg, a kisteherautó pedig az oldalára borult.
TŰZHALÁL - Halálos tűz pusztított hajnalban Balatonfüreden, ketten haltak meg egy égő házban. Rengeteg volt a szemét...
Az IMF szerint már most látszik, hogy nem elég Ukrajnának az eddigi támogatás, 20 milliárd dollárral többre lenne sz...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek reggel