
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Döbbenetes pillanatokat kaptak lencsevégre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Hernádnémeti-Bőcs vasútállomás mellett kedden délután három óra körül – látható a Budapesti Autósok Közössége által megosztott videón.
Már több másodperce pirosan villogott a fénysorompó, mikor egy román kamionos úgy kalkulálhatott, hogy még éppen át tud csusszanni.
A számítása látható módon nem jött be, sőt, egyenesen kudarcot vallott, ugyanis letörte az éppen lezáródó félsorompót. A sofőr ezután habozás nélkül, egész egyszerűen továbbhajtott.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá