Lantos Csaba: megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára

A Fidesz-frakció kezdeményezése és az iparági szövetségek álláspontja is az éves elszámolás további fenntartása mellett szólt.

Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteken a szaktárca Facebook-oldalán. A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket.

"A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. Juhász Edit elnök asszonnyal folytatott mai egyeztetésünk alapján megerősíthetem, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt, bizonyos megkötésekkel az előkészületben lévőknél is. Megállapodásunk alapján a hivatal a lehető legrövidebb időn belül elvégzi a szükséges rendeletmódosítást" - közölte a miniszter.

Hozzáteszi: a jövő évtől is fenntartják az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át. Az éves szaldó előnyösebb, mert minden más megoldásnál több megtakarításhoz, alacsonyabb villanyszámlákhoz segíti a családokat. Brüsszeli elvárás azonban, hogy 2024. január elsejével változtassuk meg az elszámolási rendszert, vezessük be a bruttó elszámolást. A Fidesz-frakció kezdeményezése és az iparági szövetségek álláspontja is az éves elszámolás további fenntartása mellett szólt.


"Úgy döntöttünk, hogy a kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzuk a már üzemelők mellett azokra a háztartási erőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7. éjfélig jelezték fejlesztési igényüket. Utóbbiak esetében a 2026. január 1-jéig biztosít majd a hivatali rendeletmódosítás a beruházások befejezésére időtartamot. Így a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul. A mostantól beérkező újabb igényekre alapozó beruházások pedig egységesen a bruttó elszámolásba kerülnek" - hangzik el a videóban.

A kormány, ahogy az eddigiekben, a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében. Az áramfogyasztásukat saját termelésből fedezők elősegítik a sikeres energiaátmenetet, erősítik Magyarország energiafüggetlenségét. Az Energiaügyi Minisztérium a kimagasló ütemű hazai napelemes bővülés folytatásában érdekelt. "Keressük tehát a lehetőségeket arra, hogy új belépőket ösztönözzünk napenergiás fejlesztésekre, új beruházások megvalósítására. Ahogy ígértem, hamarosan tájékoztatást adunk a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás fokozatos feloldásának ütemezéséről" - fogalmaz a miniszter.

MTI

2023. szeptember 08. 18:39
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...