
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Kegyetlen bosszút állt egy 59 éves férfi az egykori főnökén a kanadai Muskoka-tavaknál még július 21-én - írta a Daily Mail.
A férfi egy helyi vállalkozásnál dolgozott, ahonnan elbocsátották a pandémia idején. Az élete vélhetően nem alakult úgy a kirúgás után, ahogy szerette volna, ezért beült egy kotrógépbe, majd felkereste egykori főnöke luxusotthonát.
A 10 millió dollárt érő házat szinte porig rombolta a kanadai bosszúálló. A pusztítást az egyik szomszéd le is videózta.
A szürreális támadásban senki sem sérült meg, az anyagi kár azonban jelentős. A férfi tetemes összegű pénzbüntetést kapott, de így is bíróság elé kell állnia garázdaság miatt.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja