
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem.
Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás - emelte ki a szakértő.
A jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 kilométer/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát - ismertette.
A rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül - tette hozzá.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval - vélekedett.
A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak.
A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb - tájékoztatott Veres Patrik. A szakértő szerint a rendelet megjelenésével ezek a magas díjak várhatóan változnak.
A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának helye - jegyezte meg.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat