
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
Úgy tűnik, Kim Dzsong Un még a barátai nagyhatalom, Oroszország vendéglátásában sem bízza a véletlenre a dolgot, ha a személyes biztonságáról van szó – ez derül ki legalábbis abból a Daily Mail által közzétett videóból.
Az észak-koreai vezető az orosz elnök meghívására érkezett szerdán a Vosztocsnij űrközpontba hosszú idő utáni első hivatalos látogatására.
A csúcstalálkozót megelőző percekben Kim Dzsong Un fekete öltönyös emberei alaposan átfésülték a termet, ahol aztán több órán át tartó megbeszélést folytattak Vlagyimir Putyinnal.
Egyikük nagy gonddal, egy fehér ronggyal törölgette át azt a széket, amelyben később Észak-Korea első embere helyet foglalt, de még detektorral is átvilágították az ülőalkalmatosságot.
Nem vették félvállról az ellenőrzést, egy másik férfi a legegyszerűbb természetadta módon vizsgálta meg a szék teherbírását, hátulról ránehezkedett, hogy meggyőződjenek arról, nem érheti a tárgyalás közben váratlan meglepetés a megközelítőleg 140 kilogrammos vezetőt.

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)


