
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Köllő Babett nevét négy évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor feltűnt a Feleségek luxuskivitelben című műsorban. A szép színésznő eltökélt szándéka volt, hogy az egész ország megismerje a nevét és bekerüljön a médiába, ezért vállalta a szereplést a realityben.
Babettnek bejött a számítása, mára nem csak óriási népszerűségnek örvend, de a grandiózus showműsor, a Sztárban Sztár Leszek egyik kulcsfigurája. Babett hétről hétre remekül készíti fel versenyzőit a megmérettetésekre, a nézőket pedig nem csak szépségével, de lehengerlő stílusával és humorával is elkápráztatja vasárnap esténként.
A sztár azonban még nem ért révbe, ami a médiakarrierjét illeti, a szőke szépség ugyanis arra vágyik, hogy saját showműsort vezessen - árulta el a Story magazinnak.
Babett azt is elmondta a lapnak, hogy Claudiát mindig is csodálattal teli irigységgel nézte és sokat tanult is tőle. Versenyezni azonban semmiképp sem szeretne vele.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen