Kiderültek a szörnyű halálos tragédia részletei, egy nő halt meg Debrecennél

Szörnyethalt egy 40 év körüli nő szombaton délután Debrecen és Ebes között. Az autó sofőrje és a másik utasa súlyosan megsérült. Rengeteg volt a baleset.

Szinte egy ép eleme sem maradt a piros autónak az elején, a felismerhetetlenségig összetört, miután egy fekete kocsival ütközött. A brutális baleset szombat délután történt Debrecen közelében. A piros Suzukiban hárman utaztak, a sofőr a roncsba szorult.

Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre. A Suzukiban hátul ülő 40 év körüli nő életét nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt, úgy tudjuk nem volt bekötve. A jobb elől utazó nő súlyosan megsérült, őt és a két kocsi sofőrjét kórházba vitték.

A másik nő súlyos fejsérülést szenvedett, a férfi pedig mellkas, medence és végtagsérülések miatt szorult a mentők segítségére. A negyedik sérült, egy másik férfit is elláttak a mentők, őt könnyebb zúzódások és horzsolások miatt.

Úgy tudjuk menet közben váratlanul áttért a szembe sávba a Suzuki, ekkor ütköztek.

Bács-Kiskun vármegyében is brutális baleset történt. Nincs már teteje és ajtaja a kocsinak, a tűzoltók vágták le. Szombat délben egy álló kamionnak csapódott Dunatetétlen és Akasztó között. Az autó a vontatmány alá gyűrődött. Csak a sofőr utazott a kocsiban, a tűzoltók mentették ki. Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre. A sofőrt súlyos állapotban légi úton vitték kórházba. A dinnyéket szállító bolgár kamion sofőrje nem sérült meg.

Budapesten pedig pénteken a 20. kerületben történt súlyos baleset, miután egy piros autó egy konténert szállító teherautóval ütközött az Alsó határ út és a Vörösmarty utca kereszteződésében. Az autó eleje totálkáros lett a szélvédője szilánkosra tört, a sofőrt a tűzoltók mentették ki a roncsból. Egy fiatal férfi vezette az autót, életveszélyes fejsérülést szenvedett, őt és a teherautó sofőrjét is kórházba vitték.

Úgy tudjuk a fiatal sofőrt válságos állapotban, intenzív osztályon ápolják.

A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit.

2025. július 06. 07:33
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family