Kegyetlenül kivégezte beosztottját a kecskeméti szeszfőzdés

Addig kínozta, míg ki nem oltotta életét.

Az ügyészség közleménye szerint indítványozták a büntetés helybenhagyását egy Bács-Kiskun vármegyei férfi ügyében. A történtek alapján a brutális kivégzés 2021 őszén történt egy helyi szeszfőzdében, amikor is az üzemeltető ittas állapotban veszekedni kezdett az egyik beosztottjával. A vita oka az eladott pálinkáért kapott pénz volt, de a főnök egyre agresszívebb lett és többször is ököllel megütötte az alkalmazottját.

A férfi ekkor a földre került, de a felettese nem hagyta abba a verést, egy szerszámnyéllel kezdte ütni az áldozat fejét és testét, ezenfelül pedig meg is taposta és rúgta őt. Ennek következtében a férfi orr-, nyelvcsont- és sorozat-bordatörést szenvedett. Olyan súlyosan megsérült, hogy heveny légzési-, keringési elégtelenségben a helyszínen meghalt.

A kép illusztráció: ügyészség

A kegyetlen gyilkos beismerte tettét, a Kecskeméti Törvényszék 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte őt. Az ítélet ellen fellebbezett a vádlott és a védője, de a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint nem indokolt az enyhítés. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

2023. május 12. 11:49
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Szörnyű tragédia történt csütörtökön Nyírmihálydinál.
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.
Meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek holttestére egy kukoricatáblában találtak rá Nagydorogon a minap. A r...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...