A kórház az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a "Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát" szlogennel indított kampány célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást.
Az intézmény vezetőség úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkezők között osztják ki, a fát a második oltáskor kapják majd meg. A közlemény idézi Toldy-Schedel Emil kórházigazgatót, aki azt mondta, egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok ezen az ünnepen együtt lehessenek, és egészségben, biztonságban találkozhassanak. "Hisszük, hogy egy ilyen gesztussal mind többen megértik: döntésük saját életükön kívül a családjukra, szeretteikre is kihat" - tette hozzá.
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...