
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Három vérfagyasztó esetet gyűjtött egy csokorba a közelmúltból a Budapesti Autósok Közössége pénteken.
Az első felvétel az M4-es autóúton készült csütörtökön délután. A videót rögzítő sofőr Budapestről tartott hazafelé Szolnokra a családjával, mikor feltűnt a horizonton valami, aminek egyáltalán nem volt ott a helye.
A ceglédi leágazás után nem sokkal egy fehér dobozos autó érkezett a belső sávban, csakhogy a forgalommal szemben. Egy látszólag hetven év körüli, idős sofőr ült a volán mögött, akinek talán fel sem tűnt, mi a probléma azzal, amit tesz, hiszen 110 kilométer per óra körüli tempóval repesztett az autóáradattal szemben.
A második videó a fővárosban készült május 3-án. Az Árpád híd pesti hídfőjénél az autósok számára pirosra váltott a lámpa, ezért a kamerás autó meg is állt. A gyalogosok ekkor teljesen szabályosan leléptek a zebrára, hogy átkeljenek az út túloldalára.
Egy Suzuki Vitara sofőrje mit sem törődve a szabályokkal és a járókelők testi épségével az emberek közé hajtott, centiken múlt, hogy valakit eltaláljon.
A harmadik esetet szintén Budapesten kapták lencsevégre, a Csömöri úton. A felvétel készítője igyekezett a legnagyobb jóindulattal a fronthatásnak betudni, hogy csütörtökön délután egy idős asszony az életét is kockára tette, hogy elérje a buszt. Berohant az érkező autók közé, a sofőrnek az utolsó pillanatban sikerült lefékeznie. Az kamikaze-nyugdíjas ezután egy kézmozdulattal köszönte meg, hogy nem gázolták el, majd sietett a buszmegállóba.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen