Itt vannak a részletek: így finanszírozza Brüsszel Soros álmát

Miközben Magyarország nem kapja meg a tanárok béremeléséhez is szükséges, jogosan járó uniós forrásokat, Brüsszel folyamatosan finanszírozza a magyarországi balliberális hátországot, júniusban például több mint félmilliárd forintot ítéltek meg országos és helyi NGO-knak, amelyek közel kétharmada a Soros-hálózathoz kötődik. A Magyar Nemzet cikksorozatában bemutatja, miként vállalja át az unió a spekuláns céljainak pénzelését, illetve milyen célokra, mekkora összegeket juttatnak a kormányellenes szervezeteknek és sajtóorgánumoknak.

Június elején befejeződött az uniós civil „Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek” (CERV)-program első pályázati felhívására beérkezett 311 projektterv értékelése. A program során két kategóriára – „Partnerség” és „Fejlődés” – lehetett pályázni és összesen 567 millió forintot osztottak ki. (https://kozosertekeink.hu/hirek/eredmenyhirdetes-507)

A mostani több, mint félmilliárdos pénzjuttatás az Európai Bizottság honlapja szerint az úgynevezett CERV-program keretében valósul meg. Magyarország esetében az uniós logika szerint, tehát hétéves ciklusra vonatkozó program az eddig nyilvánosságra került információk szerint általában véve is a balliberális oldal országos, illetve helyi hátországának finanszírozását segíti.

A teljes keret négymilliárd forint, ebből közel másfél milliárdot az Ökotárs Alapítvány koordinálása mellett osztanak ki, ennek része a mostani 567 millió forint feletti döntési jogosultság.


Ismert Soros-szervezetekhez is gurul az euró

Az említett kiíráson kívül, az eddig felsorolt összegeken túl egy sor balliberális szervezet kap még közvetlenül pénzt Brüsszeltől, különböző jogcímeken, ugyanezen uniós program keretében.

A listán azok a jól ismert hazai ngo-k találhatók, amelyek évek óta élvezik Soros György alapítványának támogatását. Ezúttal csak a legismertebb szervezetek közül idézünk néhány példát, a nekik juttatott pénzösszegekkel:

  •  Helsinki Bizottság -Társaság a Szabadságjogokért (TASZ): 71 millió forint
  •  Háttér Társaság (a melegekért): 64 millió forint
  •  Amnesty International vezette társulás: 100 millió forint
  •  Republikon Intézet: 59 millió forint

A felsoroltakon kívül olyan Soroshoz köthető regionális emberjogi szervezetek is részesülnek az uniós pénzekből, mint a pécsiEmberség Erejével, a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, a miskolci Dialóg a Közösségekért és a szegedi Motiváció Oktatási Egyesület. Ők összesen 66 millió forintot kapnak.

Fotó: Tények Archív

Ugyanennyi brüsszeli pénzhez jut együtt az RGDTS Roma Gadje Párbeszéd elnevezésű nonprofit Kft–amelynek vezetője a DK romaügyi tanácsadója, Herfort Marietta –, valamint az egykori SZDSZ-es Somogyi Zoltán nevével fémjelzett Political Capital, a Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány és a Szivárvány Misszió Alapítvány.

Szintén tetemes brüsszeli támogatás – 72,5 millió forint – érkezik a balliberális vezetésű józsefvárosi önkormányzat projektjében a kerület által vezetett konzorciumhoz.


Kormányellenes akciókat is támogatnak

Fontos megjegyezni, hogy a nyertes szervezetek közel kétharmada korábban már többször is kapott támogatást Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától. A sikeres pályázatok közül jó néhány foglalkozik az LMBTQ-ügyekkel, illetve a migrációval.

Továbbá rengeteg olyan kiírást is találunk a nyertesek között, amelyek a „helyi közösségek” – valójában a helyi balliberális hátországok – megerősítését, valamint kormányellenes akciók felkarolását tűzték ki célul. Ilyen például a gödi akkumulátorgyár elleni tiltakozás.

Ezenfelül a támogatottak listájából az is kiderül, hogy több kormányellenes dollármédiumot pénzel Brüsszel. A jellemző támogatási összeg 20, illetve 7 millió forint, amely sok esetben hasznos kiegészítő elem a sajtóorgánumok finanszírozásában az egyéb külföldi támogatások – például a Soros-alapítvány forrásai, vagy amerikai állami pénzek – mellett.

2023. szeptember 07. 09:10
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Gyürk András: kiéheztetnék Magyarországot, az orosz gázszállítások azonnali leállítását követeli az Európai Parlament
Kiéheztetnék Magyarországot, az Európai Parlament az orosz gázszállítások azonnali leállítását követeli - jelentette...
Tények délben teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - A békéről és az egységről szólt első beszédében XIV. Leó pápa. A bíborosok Robert Francis Prevostot válas...
Erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés
időjárás-jelentés, 2025. május 9., péntek dél
Tények reggel teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - Felszállt a fehér füst, megválasztották az új pápát. Az amerikai születésű Robert Francis Prevost lett az...
Feldarabolta 75 éves kerekesszékes lakótársát
Próbaidőn volt, ezért nem akarta, hogy kiderüljön.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.