
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Tenyek.hu 2024. március 28., csütörtök 14:31
Amint arról korábban már beszámoltunk, holttestre bukkantak március elején Zalaegerszegen, a volt szennyvíztelep területén. A rendőrök három órán belül kiderítették, hogy két férfi összevitatkozott egy ismerősével, majd a páros megrugdosta, kézzel és fadarabbal többször megütötte áldozatát, aki belehalt a bántalmazásra.
A police.hu csütörtöki beszámolója szerint az eljárás során az egyenruhások tetemkereső kutyával vizsgálták át a környéket, és március 19-én délután újabb emberi maradványokat találtak. A helyszíni szemle után most azonosították a lehetséges elkövetőt, aki az áldozat élettársa.
A gyanú szerint a 49 éves férfi még 2023 őszén ütötte és rugdosta meg párját féltékenységből. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.
A gyilkos ezután pokrócokat és matracot tett a holttestre, majd felgyújtotta, de mivel nem sikerült elégetnie, a Zala folyóba dobta.
A férfi ezen próbálkozása is kudarcot vallott, ugyanis a nőt nem vitte el a víz, ezért ismét plédekbe tekerte őt, majd több órán át égette. Ezt követően egy recés késsel feldarabolta az asszony maradványait, majd egy bevásárlótáskába rejtve elásta.
A tettest elfogták a rendőrök, és halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A bíróság elrendelte letartóztatását.
+Ez is érdekelheti

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén



