Így működik a manipulációs kerekasztal Magyar Péterék mögött

A baloldali kötődésű közvélemény-kutatók pókhálószerű együttműködést alakítottak ki a választói pártpreferenciák befolyásolásának szándékával, vagyis azzal, hogy a Tisza Pártot esélyes kihívóként mutassák be a kormánypártokkal szemben. A manipulációs kerekasztal „agya” a 21 Kutatóközpont. A szervezet szorosan együttműködik az adatfelvételi munka dandárját végző Iránytű Intézettel és a Mediánnal, amely az eddigi legnagyobb előnyt „mérte” ősszel Magyar Péter pártjának – írta meg a Magyar Nemzet hétfőn.

A lap cikke szerint a baloldali kötődésű közvélemény-kutatók az elmúlt hónapokban nyilvánvalóan egyeztetett, összehangolt manipulációs szándékú felméréseket tettek közzé, amelyeknek célja, hogy a 2026-os választásokra egyértelmű esélyesként pozicionálják a Tisza Pártot. A Magyar Nemzet korábban részletesen beszámolt erről a manipulációs kerekasztalról, bemutatva, hogy tavaly októbertől szinte hétről hétre jelentek meg olyan pártpreferencia-kutatási eredmények, amelyekben a Medián, a 21 Kutatóközpont, a Publicus, a Republikon Intézet, a Závecz Research és az Idea Intézet Magyar Péter pártjának folyamatos erősödését és a kormánypártokkal szembeni vezetését állapították meg.

Munkamegosztás a manipulációs hálózatban

A láthatóan összehangolt kutatási eredmények egyfajta központosítás, illetve munkamegosztás létrejöttére engednek következtetni a baloldali cégek között – tette hozzá a lap. 

A hálózat középpontjában a jelek szerint a 21 Kutatóközpont tölti be az irányító szerepkört, míg az egykor Jobbik-közeli, manapság a Medián vonzáskörébe került Iránytű Intézet adja az adatfelvevő kapacitást. A finanszírozói oldalon pedig ismert globalista ngo-k jelennek meg, mint például a baloldal 2022-es amerikai kampánypénzeinek közvetítésében főszerepet vállaló Action for Democracy nevű alapítvány.

Önleleplező vallomások

A folyamat nem előzmények nélküli, hiszen már a 2022-es országgyűlési választások után leleplezték magukat a fent említett közvélemény-kutatók, amikor a 444.hu portál összeállításában nyilatkozva felfedték, milyen módszerrel igyekeztek befolyásolni a választópolgárok pártszimpátiáját. Ezt megelőzően még 2022 márciusában, két héttel a választások előtt Hann Endre arról beszélt, hogy kevés a közvélemény-kutatás, mert nincs pénze a sajtónak a megrendelésekre. A Medián vezetője a 444-nek akkor arról beszélt „hogy a kilencvenes években sokkal több pénze volt a médiának felméréseket rendelni, a több felmérésből pedig világosabb képet lehetett kapni. – A trend mindenesetre jól látszik tavaly ősz óta: az előválasztás az ellenzék nagy sikere volt, de azóta inkább hullámzás és a Fidesz erősödése volt jellemző”.

Fél évvel később szintén a Soros Györgyék által finanszírozott 444 készített összeállítást a közvélemény-kutatókról, és itt már a manipulációs hálózat szereplői maguk tettek önleleplező nyilatkozatokat. A 21 Kutatóközpont vezetője, Róna Dániel például arról beszélt, hogy a 2022-es választások előtt volt egy kutatói tanács nevű intézmény, amit az ellenzéki kampányközpont hozott létre.

A központi kampánystáb hívott közvélemény-kutatókat, hogy beszéljék át, mi a helyzet – idézte fel Róna, aki maga is részt vett ezeken az egyeztetéseken. Azt is elismerte, hogy nem voltak megfelelő színvonalúak azok a kutatások, amelyek azt mutatták, hogy szoros a verseny a Fidesz és a baloldal között.

Kimondottan a közvéleményt akarták befolyásolni

A Mediánt vezető Hann ugyancsak beszélt a közvélemény-manipulációkról, a hamis felmérésekről. Mint mondta, valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek. Saját érintettségével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:

igenis volt, hogy öncenzúrát gyakoroltam, illetve én is sugalmaztam olyat, hogy lehet ez a választás akár szoros is. Mert az tény, hogy igenis befolyásolnak a közvélemény-kutatások.

Hasonló „vallomást” tett Ember Zoltán is, az azóta a Mediánhoz mindinkább közel kerülő Iránytű Intézet vezető kutatója. Az interjúban elmondta, hogy néhány nappal a választásokat megelőzően előtte voltak az adatok, amelyek szerint a baloldal 14–18 százalékos lemaradásban van, mégis azt mondta: hat–nyolc százalék közötti ellenzéki mínuszra számít, ami még nem kétharmados Fidesz-győzelem. A kutató pszichés nyomással magyarázta, hogy végül magát is meggyőzte ezen adatok helyességéről.

Külföldi pénzek a 21 Kutatóközpontnál

Ezek után érdemes felidézni a 21 Kutatóközpont tevékenységét és hátterét, ugyanis ők közöltek elsőként olyan kutatási eredményt, amelyben a Tisza Párt már átvette a vezetést a Fidesz–KDNP-től. A cég esetében a külföldi finanszírozás nyilvánvaló, a saját honlapjukon is megtalálhatóak a pályázatok. Elég, ha csak áttekintjük a támogatók névsorát, ismert globalista ngo-k, valamint liberális szervezetek, alapítványok és az Európai Bizottság is szerepel köztük. Az Európai Bizottság CERV programja által támogatott projektek mellett megtaláljuk a European Liberal Forum pályázatát, a German Marshall Fund vagy a baloldal 2022-es külföldi kampányfinanszírozási botrányában főszereplő Action for Democracy nevű szervezet támogatásait is. Érdemes megemlíteni, hogy az Amerikából származó pénzek ügyét a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálták, és megállapították, hogy a választások külföldi befolyásolásával súlyosan sérült hazánk szuverenitása.

Közös projekt a fővárosban

Korábban közös fővárosi projektben is részt vett a 21 Kutatóközpont a Mediánnal. A Mandiner 2023 áprilisában számolt be arról, hogy a Budapest Brand nevű cég hat alkalomból álló közvélemény-kutatással kapcsolatos feladatok ellátására, kérdőív kidolgozására, adatfelvételre és elemzésre nettó 14 millió 875 ezer forint plusz áfa értékben kötött szerződést a Mediánnal és a Róna Dániel által igazgatott 21 Kutatóközponttal.

Róna Dániel, a régi baloldali káder

Márpedig nincsenek véletlenek. Közismert, hogy Karácsony Gergely főpolgármester régebben a Mediánnak dolgozott, csakúgy, mint Róna Dániel. Utóbbi egyébként mindig is a baloldal szakértője volt, korábban Botka László egykori MSZP-s szegedi polgármesternek, illetve a Párbeszédnek, a Momentumnak és Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelöltnek is dolgozott. Most pedig láthatóan Magyar Péter és a Tisza Párt választási esélyeinek javításán munkálkodik. Sokatmondó körülmény, hogy a 21 Kutatóközpont korábbi munkatársa és projektvezetője, Seprenyi Anita ma már Magyar Péter sajtósaként és asszisztenseként tevékenykedik.

A pókháló másik pontja

A hálózat másik kulcsszereplője az Iránytű Intézet, amely 2011 óta létezik, tulajdonosa a Jobbik-közeli üzletember, Forrai Richárd. Az agytröszt korábban a Jobbiknak adott tanácsokat és a párt számára végzett kutatásokat, ennek megfelelően a politikai formáció parlamenti frakciója jelentős összegekkel finanszírozta.

A Jobbik–Simicska-koalíció megkötését követően, 2015 és 2018 között jelentős megbízások ütötték az Iránytű markát. Ám a tiltott pártfinanszírozási botrányba keveredő Jobbik a gigászi büntetésének kifizetése nyomán szinte alig tudta pénzelni az intézet működését.

Az Iránytű a baloldal összefogását és a külföldi dollárok felbukkanását követően kapott ismét jelentősebb munkákat. Az intézet legnagyobb botránya 2021 végén tört ki, amikor a 444.hu-n egy olyan vizsgálat adatai kerültek nyilvánosságra, amelyet az egyesült baloldal kampánystábja rendelt meg, és amely nem a nagyközönség számára készült. A dokumentumból világosan kiderült – szemben a többi baloldali agytröszt méréseivel –, hogy az ellenzék katasztrofális vereség felé menetel. Az is fontos információ volt – amit az Index derített ki –, hogy az Iránytű Intézet és a 21 Kutatóközpont közös felmérése amerikai tanácsadók segítségével, amerikai módszertannal készült. Tehát már 2021 decemberében közösen dolgozott a két kutatócég.

Később, 2022 áprilisában, néhány héttel a választások után szintén a 21 Kutatóközpont megbízásából készített felmérést az Iránytű Intézet, amelyben megállapították, hogy az ellenzéki választók háromnegyede szerint Gyurcsány Ferenc visszavonulása javítana a kormányváltás esélyein.

Beszédes cégadatok

Ezek a példák is nyilvánvalóvá teszik, hogy a hálózatban elsősorban az Iránytű Intézet feladata az adatfelvétel, a fő megbízó pedig a 21 Kutatóközpont, amely – mint fentebb vázoltuk – több szálon kapcsolódik a Tisza Párthoz. Ezt a munkamegosztást igazolja az Iránytű és a Medián elmúlt évekbeli árbevételének összehasonlítása is. A Jobbik felmorzsolódása után jó ideig tetszhalott állapotban lévő Iránytű Intézetnek az utóbbi években egyre nő a bevétele, miközben Hann Endre cége csak vegetál. A hivatalos céginformációk szerint előbbinek 544 millió forint volt a nettó árbevétele 2023-ban, míg a Mediánnak csupán az ötöde, mintegy 118 millió forint.

Talán ennél is beszédesebb adat, hogy az Iránytű Intézet alkalmazottainak száma 2024 júliusa után drasztikusan megugrott, az addig évek óta jellemzően 4–6 fős létszám tavaly nyár vége felé megnégyszereződött, 18 körüli munkavállalót regisztrálnak a cégadatbázis szerint. Novemberre ugyan valamelyest csökkent az alkalmazottak száma, de így is 10 és 12 között mozog. Az egyik napról a másikra bekövetkezett ugrásnak az lehetett az oka, hogy hirtelen megnövekedtek a feladatok, ami összefügg azzal, hogy az Iránytű végzi a baloldali manipulációs hálózat számára az adatfelvételi munkát.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó tartalom:

Újabb fricska a balos közvélemény-kutatóknak: Óbudán és Veszprémben is a Fidesz nyert

2025. január 20. 09:48
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A rendőrség eljárást indított.
A szerelem szó szerint gyógyítja a szívet, sőt az életet is meghosszabbítja
A romantikus érzés nemcsak a léleknek jó.
Napi 22 liter tejet ivott, intenzívre került egy férfi
Hiperkalcémia lépett fel nála.
A síneken tétovázott egy sofőr, brutális rombolást végzett az érkező vonat - Videó
Egyszerűen érthetetlen, miért nem ment inkább előre az autós.
Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét Tenerifén
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike...
Valentin nap? Csak azt ne!
Azt már hallottuk, hogy mi a helyzet azokkal, akik hetek óta tűkön ülve várják a Valentin napot, de mi van azokkal a...
family
A végsőkig fogok küzdeni!
Még csak gimnazista, de már túl van rengeteg kezelésen és csak lélegeztetőgéppel tud aludni. A fiatal Nárcisz gerinc...
family
Úristen, összejöttek?
Igazi bulvárbomba, rajtakapták Nótár Maryt és Peter Srámeket, most mindenki azt találgatja, hogy mi lehet a két sztá...
family
Ezt most nem szúrhatom el!
Rettenetesen izgulnak, még soha életükben nem léptek fel több tízezer ember előtt. Talán emlékeznek még, hogy milyen...
family
Mi lett veled, Szoboszlai?
Hosszú haj, szakáll, bajusz, karikás szemek, rá sem ismerni, teljesen megváltozott Szoboszlai Dominik, de mi történt...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.