
Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment
A Mokka gyönyörű műsorvezetője hat év után elhagyja a TV2-t, közösségi oldalán megható sorokkal búcsúzott és mondott köszönetet.
Vivien vasárnap, születésnapján közzétett posztjában megköszönte a csatornának az elmúlt hat évet, melynek során nemcsak feladatokat, de barátokat és életre szóló élményeket is kapott.
A csatornánál töltött időszak rendkívül meghatározó volt az életében, azt írja, a TV2-nél lett igazán felnőtt. Érzéseit hűen tükrözik szívhez szóló sorai.
„Ma van a születésnapom. Ilyenkor amúgy is hajlamosak vagyunk összegezni az elmúlt évet, időszakot. És ha már a nagy összegzéseknél tartunk, túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 6 évben a TV2-ben lettem igazán felnőtt. Itt nem csak feladatot, fantasztikus kollégákat, de barátokat és olyan élményeket is kaptam, amelyeket egész életemben viszek majd magammal. Ezúton szeretném megköszönni a médiában dolgozó minden újságíró kollégának is, hogy a rengeteg váratlan fordulatot az életemben a körülményekhez képest mindig elnézően és tisztelettel kezelték”- írta posztjában.
A műsorvezető a nézőknek is köszönetet mondott azért, hogy éveken keresztül megtisztelték figyelmükkel, és kinyilvánították felé szeretetüket, amiért rendkívül hálás.
A Mokka új műsorvezetője Iszak Eszter lesz, aki kedden debütál Istenes László oldalán.
Cínlapfotó: Instagram/vivienmadai

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál