Hollik István: A kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben

Lezárult a nemzeti konzultáció - közölte pénteken a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a konzultáció segít abban, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben.

Hollik István az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta, a Fidesz-KDNP mindig is fontosnak tartotta, hogy az ország életét hosszú távon is befolyásoló kérdésekben meghallgassa és megkérdezze a magyar emberek véleményét.

Hozzátette: úgy tűnik, a "dollárbaloldalt" továbbra sem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen ismét - úgy, ahogy korábban is - a kezdetektől támadta a nemzeti konzultációt.

A kormánypárti politikus azt mondta, ennek az lehet az oka, hogy a "dollárbaloldal" egyértelművé tette, hiába ártanak Magyarországnak az elhibázott Brüsszeli szankciók, ők kiállnak azok mellett.

A fotó illusztráció: MTI

Azaz a baloldal "a guruló dollárokért cserébe", most sem a magyar emberek érdekét képviseli, hanem Brüsszelét - összegzett.

Hollik István azt mondta, Gyurcsány Ferencék már a kezdetektől nyilvánvalóvá tették, hogy ők már rég elzárták volna a gáz- és olajcsapokat, és minden brüsszeli szankciót megszavaztak volna, még úgyis, hogy ezzel veszélybe sodorják az ország ellátást.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kiáll a magyar emberek érdeke mellett, a nemzeti konzultáció segít abban, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben - jelentette ki.

A kommunikációs igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik kitöltötték a nemzeti konzultációt, és elmondták véleményüket az "elhibázott brüsszeli szankciókról".

Forrás: MTI

2022. december 16. 13:26
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...