Hetedikes kislányt zaklatott szexuálisan egy iskolaőr Budapesten

A 45 éves férfivel szemben most emelt vádat az ügyészség.

A vád szerint a férfi tavaly óta dolgozott biztonsági őrként az általános iskolában, ahol összebarátkozott egy hetedikes lánnyal, akivel a közösségi oldalon is sokat beszélgetett. Egyik nap viszont a folyosón, amikor elment mellette, megfogdosta, és kérte, menjen vele a mosdóba szexelni. A lány visszautasította, de az iskolaőr másnap és online is próbálkozott. A gyerek végül szólt az osztályfőnökének, a férfit pedig nagyon gyorsan elfogták. Kiderült, hogy a lakásában a számítógépe tele volt gyermekpornográf felvételekkel.

A kerületi ügyészség a 45 éves budapesti férfit szexuális visszaélés büntetével és pornográf felvételek tartásával elkövetett gyermek pornográfia büntetével vádolja, és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnál.

Az ügyészi indítvány része az is, hogy a bíróság a férfit tiltsa el végleges hatállyal minden olyan munkakörtől, olyan foglalkozástól és egyéb olyan tevékenységtől, ahol kiskorúakkal kapcsolatba kerülhetne.

Kapcsolódó tartalom:

9 éves kislányt erőszakolt meg a miskolci férfi, betört fejjel ment a bíróságra

2024. augusztus 09. 09:15
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family