
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Betört fejjel, monoklival a szeme alatt vitték a bíróságra azt az idős férfit, aki a gyanú szerint, többször megerőszakolt egy 9 éves kislány Miskolcon. A hetven év körüli férfi nemrégiben fogadta be a házába az ismerősének családját. A férfihez így költözött oda egy nő öt gyerekével. Előfordult, hogy az idős ember egyedül maradt a kicsikkel, akik közül egy kislányt, május és augusztus között többször megerőszakolt.
A szomszédok nem hiszik el a vádakat. Szerintük, az idős ember mindenkin csak segített és most ennek az áldozata lett.
A gyereke úgy hívták, hogy nagyapa. Mindegyiket úgy szerette, itt aludtak vele. A kisfiú a négyes számú, hogy így mondjam, mert így nevezte ő is őket. Egyes, kettes, hármas, négyes, ötös számú. A négyes számú meg a hármas számú, itt lakott vele, éjszakákat itt töltötte, ő hordta iskolába a gyerekeket
– mondta a Tényeknek egy szomszéd.
Szerinte a kilencéves kislány hangfelvételt készített és ennek alapján tartóztatták le a férfit.
Állítólag ez egy összevágott valami hangfelvétel lehet, mondják, hogy a hangfelvétel alapján, a kislány készített hangfelvételt, hogy a Pali mit mondott neki. Nem hiszem, egyszerűen nem hiszem
– tette hozzá.
Az ott élők látták, hogy sérülten vitték el a rendőrök az idős férfit. Azt egyelőre nem tudni, ki verte meg a pedofíliával gyanúsított nyugdíjast.
Megjelent három rendőrségi civil Skoda és akkor nyolc rendőr, civil ruhában, stukkerral az oldalukon, mentek felfelé. Kerítésen átmásztak, villámgyorsan bekerültek. És akkor csak jó később látom, hogy a barátunknak a feje be van kötve. Mondom mi a jó Isten
– részletezte a szomszéd.
A bíróság letartóztatta a férfit. Ha később elítélik, akkor öt évtől 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
A döntés nem jogerős, az idős ember megfellebbezte azt.
Kapcsolódó tartalom:
Hetedikes kislányt zaklatott szexuálisan egy iskolaőr Budapesten

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen