
Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte
Borzalmas halált halt hétfőn egy 22 éves brit fiatal, Jack Fenton Athénban, miután három barátjával együtt visszarepültek a görög fővárosba Mykonosból - írta a Daily Mail
A landolást követően a fiatalokat egy váróterembe kísérték, ahol éppen a londoni gépükre vártak.
A légibalesetekkel foglalkozó bizottság elnöke, Ioannis Kandyllis szerint Fenton valamilyen oknál fogva visszarohant a helikopterhez, aminek még mindig járt a rotorja. A földi személyzet hiába kiabált rá, hogy 'álljon meg', a fiatal éppen telefonált, így nem hallotta őket.
Fenton túl közel merészkedett a helikopterhez, melynek rotorjai szétszabdalták a fejét. Esélye sem volt a túlélésre, már a helyszínen életét vesztette.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A helyi média szerint a fiatal egy szelfit szeretett volna készíteni a helikopternél, ezért ment olyan közel hozzá.
A fiú szülei is úton voltak a kifutópályára, de azonnal átirányították őket máshova, mivel minden tele volt Fenton maradványaival.
A helikopteren két rotor található, az egyik 500 fordulatot tesz meg percenként, míg a másik 2500-at. A motor kikapcsolásától számítva körülbelül 2 percig pörögnek, majd leállnak.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi