
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Tom Emberton házában csütörtök hajnalban csaptak fel lángok a kanadai Edmontonban – számolt be a New York Post.
A 90 éves korábbi bíró hősiesen kimentette feleségét a tűzből, ezt követően azonban visszament a házba, hogy megfékezze a lángokat. A küzdelemben azonban életét vesztette.
Az amerikai Kentuckyban köztiszteletben álló férfi 1971-ben pályázott az állam kormányzói posztjára, és bár ez nem sikerült neki, a jogi pályán sokkal maradandóbbat tudott alkotni.
1987-ben választották a kentucky-i fellebbviteli bíróság tagjává, ezt a tisztségét pedig többszöri újraválasztással egészen 2004-es nyugdíjba vonulásáig megtartotta.
Tom Embertonnak köszönhetem a legelső politikai tapasztalataimat, ugyanis az 1971-es kampányán dolgozhattam – emlékezett meg Mitch McConnell republikánus szenátor.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire