
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
A színésznő a Borsnak korábban mesélt a balesetről, hogy úgy emlékszik, nagy tömeg volt a villamoson. Amikor leszállni készült egy lökést érzett, aminek következtében kiesett a villamos ajtaján, így kórházba került.
"Még egy hónapig biztosan gipszben lesz a karom, ami nem túl szerencsés, ebben a nyári hőségben, de hát szilánkosra törött a csuklóm, ami elég nagy baj, így tűrnöm kell."– kezdte a Borsnak Gór Nagy Mária. Mindezek ellenére vágyik a társaságra, ezért úgy döntött, kimerészkedik a lakásából és egyik barátnőjével ebédelt.
"Eljöttünk ebben a szép időben ide, kicsit a teraszra ebédelni, most jót tesz a napfény és a társaság" - fűzte hozzá.
A színésznő a támadás óta kerüli a tömegközlekedést, inkább sétál minthogy villamosra szálljon.
"Vissza kell járnom kontrollra a traumatológiára is, folyton ellenőrzik röntgennel a csuklómat, most is mennem kell majd hétfőn reggel. Ezen kívül heti kétszer járok be a pszichiáterhez,– akivel még a balesetről magáról nem beszéltünk, de szépen haladunk, sokat segít, hogy beszélgetünk, egyre jobban vagyok" – mesélte a Borsnak Mária.

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg