Három kamera is felvette a pofátlan, szabálytalan BMW-st Zsámbéknál - videó

Ahogy a Budapesti Autósok Közösségének olvasója fogalmazott: szabálytalankodás előtt és közben, paraszt módjára ment Zsámbék felé.

A portál két olvasójának, összesen három fedélzeti kamerája rögzítette az M1-esen, a Zsámbék-Herceghalom lehajtónál azt, ahogy egy kék BMW jobbról előzte meg a kanyarodó sávból a kocsisort. Majd az egyik elsőbbségre várakozó autós mellett fordult ki balra driftelve, masszív gumicsíkot hagyva az aszfalton óriási gumifüst felhő kíséretében.

A Budapesti Autósok Közösségének olvasója azt írta a videó mellé, hogy a zsámbéki lehajtónál rendszeres, hogy a Zsámbék felé kanyarodók szépen kihúzódnak a bal oldalra annak érdekében, hogy a kereszteződésben az egyenesen áthaladók és a Herceghalom/Biatorbágy felé jobbra kanyarodók szépen elférjenek.

Hozzátéve, hogy ezt kihasználva, napi szinten rendszeres jelenség, hogy néhány sofőr nem bírja kivárni azt a körülbelül 1-1,5 perc sorban állást a bal oldalon és szépen mindenkit kikerülve legurul a kereszteződésig, átmegy mintha egyenesen menne tovább, majd rögtön dob egy megfordulást és paraszt módjára elmegy Zsámbék felé.

„Ez igazából már meg sem üti az ingerküszöbömet, legyen ez életük sikere és a boldogságuk forrása. De ma olyan történt, ami az eddig tapasztaltakat is felülmúlja: a lehajtó bal széléről – balra kanyarodó autót a középső sávból szintén balra (szabálytalanul) balra kanyarodó BMW M8 Competition driftelve jobbról előzte meg, nem is akárhogyan…” – tette hozzá a videó készítője.


Másik olvasónk pedig hozzáfűzte a történtekhez:

„Nagyjából 5 perc várakozás volt mire a sor elejére jutottam, hogy kiforduljak balra az egy darab balra forduló sávon. Majd a BMW a sort kikerülve mellém szegődött, majd nagy gumifüsttel elhajtott” – írta az általa beküldött videóhoz mellékelve.

2022. szeptember 04. 13:56
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family