
Látványos videón, ahogy kitört az Etna
Brutálisan megvertek egy idős asszonyt fényes nappal a nyílt utcán Los Angelesben – számolt be szombaton a New York Post.
Egy biztonsági kamera felvételén látszik, hogy minden bizonnyal mentőre vártak a földön heverő eszméletlen nyugdíjas felett tanácstalanul álló járókelők.
Egy sapkás férfi ekkor leszállt a buszról, majd az asszony fölé hajolt. Ahelyett azonban, hogy segített volna rajta, a táskájában kezdett kutatni.
A szemérmetlen tolvajt többen is próbálták visszatartani, de átvágta magát az embereken, és elégedetten távozott az idős nő pénztárcájával.
A 86 éves asszony súlyos sérüléseket szenvedett, válságos állapotban szállították kórházba. Később a rendőröknek elmondta, semmire nem emlékszik a történtekből, sem arra, hogy megtámadták, sem arra, hogy kirabolták.
Az augusztus eleji bántalmazás gyanúsítottját elfogták az egyenruhások, azonban azóta szabadlábon van, az érzéketlen rablót pedig még keresik a hatóságok.

Látványos videón, ahogy kitört az Etna

Hordóba rejtett holttestet találtak egy albérletben, a főbérlő ölhette meg

Egy ápolónő segítségével ölte meg saját anyját egy nagyszebeni nő

Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják

Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek