- fogalmazott. Megjegyezte azonban, teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen az Európai Parlament határozata, amelyben további fegyverszállítást szorgalmaznak, a háború folytatását akarják pénzzel támogatni. Hozzátette: külön szomorú, hogy ebben az Európai Néppárt, soraiban a Tisza Párttal, vezető szerepet visz.
Megdöbbentőnek és veszélyesnek nevezte továbbá az Európai Bizottság elnökének azt az Európai Parlament előtt ismertetett célkitűzését, hogy Ukrajnának 2030 előtt az Európai Unió tagjának kell lennie. Szavai szerint ez nemcsak az európai és a magyar érdekekkel ellentétes, hanem az Európai Uniós alapszerződésekkel is.
Ehhez képest az Európai Bizottság érdemi alapú csatlakozás helyett igyekszik megfordítani és önkényessé tenni a folyamatot - hangsúlyozta. Kiemelte: akik érdemi alapon már csatlakozhatnának, elsősorban a Nyugat-Balkán államai, különösen Szerbia, őket váratják, az érdemek alapján fel nem vehető Ukrajna esetében azonban próbálnak teljesen irreális határidőket kitűzni.
"Meggyőződésünk, hogy Magyarországon erről az embereknek kell döntenie" - fogalmazott. Bejelentette: szerdai ülésén a kormány jóváhagyta az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazást. Ez egy kérdést tartalmaz, mindenki egy szavazólapot fog kapni - jelezte, hozzátéve, rövidesen a további részletekről is tájékoztatást adnak.
Gulyás Gergely leszögezte: az biztos, hogy a magyar kormány a jelenlegi helyzetben Ukrajna csatlakozását veszélyesnek tartja, mert az az Európai Unió és tagállamai eladósodásához, az uniós források, különösen a kohéziós források elvesztéséhez vezethet, a mezőgazdaság tönkretételét eredményezheti, jelentős élelmiszerbiztonsági és biztonsági kockázatokkal jár, veszélyezteti a munkahelyeket, veszélyezteti a nyugdíjrendszert és egészségügyi kockázatokat is hordoz.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd