
Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán
Apja szénné égett holtteste felett zokogott egy nő Tápiószentmártonban. A Tények információi szerint egy idős házaspár lakott a házban, az udvaron pedig gazt és avart égettek. A 70 év körüli férfi azonban úgy tudjuk rosszul lett a kertben és beleesett a tűzbe. Az egyik szomszédja már csak a sikoltásokat hallotta, azonnal átrohant. Sokkos állapotban nyilatkozott stábunknak.
Megnéztem, hogy lélegzik-e, nem tapasztaltam szuszogást sem, semmit... Már akkor, már akkor láttam, hogy...
– mondta megtörten egy szemtanú a Tényeknek.
A nyugdíjast már nem lehetett megmenteni, szinte az egész teste szénné égett.
A feje, a karja... a hasa, mindene... az egész bal oldala
– tette hozzá.
A katasztrófavédők azonnal a helyszínre értek, a tüzet ugyan eloltották, de a férfinek már csak a holttestét találták meg.
A tragédia idején ráadásul úgy tudjuk csak az áldozat volt otthon, egy másik szomszéd szólt a feleségének, hogy mi történt. A nő épp az unokájára vigyázott egy másik utcában.
A helyieket megrázta a szörnyű tragédia, sokan kedvelték a nyugdíjast.
Az idős férfit rengetegen gyászolják, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben.

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó