Fotókon Magyarország legszebb nője, négy év után új királynőt választottak

Négy év után újra megválasztotta a szakmai zsűri Magyarország Szépét, valamint két udvarhölgyét a Duna televízió vasárnapi gálaműsorában; Magyarország Szépe Hacsi Boglárka lett, az első udvarhölgy címet Szabó Orsolya, a második udvarhölgyét Novák Zafír Bella kapta.

A Közönségdíjas Hegyi Zsanett lett, a Miss Charity alverseny győztese pedig Hatos Kitti. A Duna televízió nézői a határon túlról is szavazhattak az általuk legszebbnek ítélt versenyzőre. Hacsi Boglárka a Miss World Hungary cím birtokosa lesz egy éven át, és képviseli az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn.

Idén először a szépségkirálynő jószolgálati munkájának kiemelt feladataként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca lesz. A nemzeti döntőt Somossy Barbara és Csitári Gergely vezette; a versenynek hagyománya van a közmédiában, a Miss World Hungary döntője 2014 óta itt látható. A műsorban idén már nem volt bikini tour, ehelyett egy úgynevezett fitt tour-ban vonultak végig a kifutón a versenyzők, sportruhában, emellett a már jól ismert kreatív tour-ban magyar tervezők kreációit viselték.


Az estélyi és nemzeti öltözékeket idén is a zsűri egyik tagja, Merő Péter divattervező alkotta meg. Új műsorelemként jelent meg a királynő tour, ahol az elmúlt hét év döntősei tértek vissza, felidézve a korábbi évek versenyeit. Idén először két közösségi média arca is volt a produkciónak, két korábbi királynő személyében: a 2017-es győztes, jelenleg joghallgató Koroknyai Virág, valamint a 2019-es Miss World Hungary győztese, Nagypál Krisztina.

A legismertebb és legrégebbi szépségversenyt, a Miss World-öt először 1951-ben rendezték meg, az elmúlt 72 évben változatlan céllal, hogy a szépséget a jótékonyság szolgálatába állítsák. A mindenkori világszépe nemzetközi karitatív feladatokat lát el, az általa felkarolt ügyek pedig kiemelt figyelmet kapnak. A világverseny szlogenje "Beauty with purpose" - azaz a szépség, céllal, ezért a Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára. A leendő nyertesnek fel kell karolnia egy jótékony ügyet, amelyet itthon és a világversenyen egyaránt képvisel.


A Magyarország Szépe 2023 zsűritagja, Borzi Vivien fotográfus a közmédia Család-barát műsorának vendégeként korábban elmondta, a szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a királynőjelölteket minél több oldalról megismerhesse a közönség. Azt mondta, 

a Miss World magyar fordulójának válogatóin a szépség mellett az önazonosságot, és a példaértékű személyiséget keressük. Fontosnak tartjuk, hogy a versenyzőnek legyen saját jótékonysági ügye, szerepvállalása is.

Forrás: MTI/fotók: MTI/Vasvári Tamás

2023. június 12. 08:58
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Az Egyesült Államokban egy azonosítatlan légi jelenségekről (UFO) tartott képviselőházi meghallgatáson megdöbbentő f...
Késő este újra klaviatúrát ragadott Magyar Péter, és egészen „Keckemétig” jutott.
Pontosan készen vannak a Tisza embereket megnyomorító elképzelései Deutsch Tamás szerint. Az EP-képviselő erről egy ...