Fidesz: A baloldal felelőtlen követelései gyengítik a forintot

A Fidesz szerint "a baloldal felelőtlen követelései" gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában rámutatott: Magyarországra a kőolaj és a földgáz nagyrészt Oroszországból érkezik, ráadásul a magyar családok 90 százaléka földgázzal fűt. Ezért - folytatta - aki a szankciókat ki akarja terjeszteni az energiaszektorra és a gáz elzárásával fenyegetőzik, kárt okoz a magyar gazdaságnak és gyengíti a forintot.

Ennek ellenére a baloldal többször is követelte a gázcsapok elzárását, illetve a szankciók energiaszektorra való kiterjesztését - rótta fel Hollik István. "Ez azt jelenti, hogy a baloldal felelőtlen javaslatai, követelései napok óta gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot és a magyar vállalkozásokat" - jelentette ki.

Azt mondta, a baloldal tehát azzal tud a legtöbbet segíteni a forintnak és a magyar gazdaságnak, ha "végre abbahagyja az összevissza, felelőtlen beszédet".

"Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar gazdasággal és a magyar családokkal fizettessék meg"- tette hozzá Hollik István.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció: facebook.com/hollikistvan

2022. március 08. 15:04
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...